Közel kéthónapos szünet után ismét edzésbe állhattak birkózóink. Veréb István irányításával az erő, és az erőállóképesség fejlesztésével kezdték meg a munkát sportolóink.

Az előírásoknak megfelelően csak kézfertőtlenítés és cipőtörlés után léphetünk be a Haladás VSE birkózócsarnokába, ahol több mint húsz sportoló végzi az edzéseket. A fiatalabbak Ligeti Richárd, míg az idősebbek Veréb István irányításával tréningeznek. Utóbbi csoportba tartozik a junior világbajnoki bronzérmes Wittmann Kristóf is.

- Másfél hete kezdtük meg újra a gyakorlást és még nem sikerült igazából visszarázódnunk. Nyolc hét volt a kényszerű szünet. Visszagondolva hat esztendős korom óta ennyi kihagyásom még nem volt. Nehéz újrakezdeni, felvenni a fonalat. Volt izomláz, sajogtak az ízületek, de csinálni kell. Lassan ismét megszokja a kemény munkát a szervezet – összegezte az első napok tapasztalatait Wittmann Kristóf, aki a felnőtt magyar bajnokságra készül, melynek pontos időpontját majd később jelöli ki a szövetség. Ám ettől függetlenül 97 kilogrammos birkózónk szeretne egy jó helyezéssel visszatérni a versenyzéshez.

Veréb István vezetőedző elmondása szerint a fiúk-lányok meglepően jó fizikai állapotban vették fel ismét a munkát. Ez minden valószínűség szerint annak köszönhető, hogy valamennyien megcsinálták a koronavírus-járvány miatti leállás alatt a kiküldött házifeladatot.

- Rettentően ki voltak éhezve a birkózásra a versenyzőink, de az első héten csak fizikai terhelést csináltunk. Nagyon vigyázunk rájuk, mert a sport fontos dolog, de az egészség még annál is fontosabb. Éppen ezért valamennyi biztonsági előírást maximálisan betartva dolgozunk. Hármas csoportokban fogunk birkózni és a triók összetétele állandó lesz – fogalmazott Veréb István, aki úgy vélekedik, hogy ősszel lehet esély a korosztályos és a felnőtt országos bajnokságok megrendezésére. A két válogatott birkózónk, Ligeti Dániel és ifjabb Veréb István addig a válogatottal készül a jövő évi olimpiai kvalifikációs versenyekre. Remélhetőleg sikerül kijutniuk Tokióba és szaporítani tudják a Veréb-tanítványok által világversenyeken eddig nyert 31 érem számát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top