Indulócsel

Hosszú felkészülést követően lépnek szőnyegre ifjú cselgáncsozóink, akik a hétvégén már versenyhelyzetben is megmutathatják tudásukat. Antoni Zoltán szakvezető reményének adott hangot a várható eredményeket illetően, és bizakodóan tekint a nyári táborozás nyújtotta lehetőségekre is.

Vasárnap kora este elbúcsúzik az idei szezontól a Haladás VSE kézilabda együttese, mely hazai pályán látja majd vendégül a Pilisvörösvár gárdáját.   A végső seregszemlén két elszánt  csapat néz majd farkasszemet egymással. A két alakulat közötti csontig ható rivalizálás egy gigászi ütközetben nyilvánult meg decemberben,  mely végül a zöld-fehérek egygólos sikerével zárult.  Fiaskót ezúttal sem engedhetnek meg maguknak a szombathelyi lányok,  még akkor sem,  ha az ellenfelet egyáltalán nem ildomos lebecsülni.  A bajnokság záró  zöld-fehér érdekeltségű találkozója remélhetőleg mesze viszi a kézilabda hírnevét,  mind drámában,  mind pedig játékban kiszolgálja majd az érdeklődőket.  Az utolsó nekirugaszkodás beharangozójában Simsik Cynthia szélsőnk, és Baranyai Enikő beállósunk latolgatja az esélyeket.

A reménykedés megtéveszthet, a számok azonban féken tartják a képzelgéseket.  A statisztikai adatok alapján a szombati bajnoki esélyese a Haladás, mely a tabella utolsó helyén kullogó VKL SE Győr otthonába látogat. Akárcsak ősszel Répcelakon, Ikrényben is a két pontért száll harcba a vasi megyeszékhely tradicionális csapata.  A küzdőszellemből gyakran jelesre vizsgázó hazaiak ellen persze nem szabad nagy mellénnyel kiállni, ha a Haladás nem teszi oda magát minden erejével könnyen egy szívinfarktusos mérkőzés kerekedhet ki szombat délután.  Fiatal csapatunk ennek tudatában a héten hangyaszorgalommal dolgozott, így az egészséges önbizalom mellé kellő edzésmunka is párosul.  Népszerű és kedvelt rovatunkban Szabó Janka illetve Gerencsér Zsófia elkalauzol Bennünket egyesületünk kulisszái mögé,  betekintést engedve a Haladás dolgos hétköznapjaiba.

Szekszárdon ütközik meg kézilabdás hadosztályunk az előkelő helyen fészkelő hazai alakulattal a hétvége folyamán.  Az évek óta stabil csapatként működő tolnaiak rendre olajozottan játszanak,  gyors,  lendületes kézilabdával házalnak a mezőnyben.  A Haladás természetesen idegenben is győzni szeretne, a legutóbb  Gárdony-Pázmándot elpáholó zöld-fehéreknek erre  ezúttal van is sansza.  A kétségtelenül nagy mérkőzésnek ígérkező derbi előtt, a csapat hangulatfelelősének számító Sebestyén Noémit,  és a betörésekben, átlövésekben jeleskedő Takács Inezt kértük fel egy kis esélylatolgatásra.

Elhamarkodott visszakézből országos kettest várni a hétvégi  kézilabda összecsapáson.  A Csurgó ugyanis duplázott erővel fog majd nekivetődni a Haladásnak az utolsó mentsvárként emlegetett találkozón.  A hazaiak ugyan nincsenek irigylésre méltó helyzetben, de a Sótonyi László Sportcsarnok egyik csapatnak sem kínál sétagaloppal  fűszerezett svédasztalos lakomát.  A pályaválasztó oldal polcán  az egyesület jövő évi szereplése a tét, a szombathelyi csapat pedig szintén az életéért kézilabdázik majd.  Hangulatjavításnál jócskán többről van szó, vonal felett maradás a cél.  A Haladásnak minden egyes labdát meg kell becsülnie, védekezésben pedig egy zsebkendőnyi területet sem hagyhat riválisának. Tudja ezt jól a Csurgóról Szombathelyre szerződött Kozma Dominika, és a Marcaliból érkezett Takács Inez is.  A belső posztokon meghatározó játékosok kulcsszereplői lehetnek a mérkőzésnek, így ezúttal őket kértük fel szokásos heti rovatunkban egy nyúlfarknyi helyzetértékelésre.

A Gárdony-Pázmánd NKK ellen nézhet farkasszemet a hétvégén a Haladás felnőtt női kézilabdacsapata.  Az utolsó előtti hazai mérkőzés tétje a fajsúlyos kettő pont megszerzése, és az ideális búcsú előkészítésese a bajnokság véghajrájában.  A zöld-fehér alakulat ellenfele az ősszel egy pikáns,  vérfagyasztóan izgalmas találkozón tudott nyerni,  úgyhogy a lányokat fűti a revansvágy a Velencei-tó partján elszenvedett egygólos verségért.  A tét az egyesület becsületének megőrzése, a  lelkes hazai közönség maradéktalan kiszolgálása.  IndulóCselünkben ezúttal a találkozón is minden bizonnyal kulcsszerepet játszó védelem két alappillérére helyeztük a hangsúlyt,  Putz Klaudia kapus, és Gerencsér Zsófi válaszolt az olvasóinknak szánt felvezető írásban.

Sokat nem kell morfondírozni a hétvégi mérkőzés előtt, a Haladásnak játékban és küzdelemben is fel kell nőnie a bronzérmes pozícióban tanyázó ellenfeléhez.  Az ominózus Marcali elleni győzelem jó hátszelet adhat a csapatnak, de nem szabad elfelejteni, hogy a Kozármisleny is igencsak nagy formát fut.  A Mosonmagyaróvár elleni hazai fiaskót leszámítva az új évben minden akadályt sikerrel vet aktuális ellenfelünk,  ezért  a győzelem kiköhögéséhez a Haladásnak önmagában csak az erős motiváció vékony lehet.  Masszív védekezésre és ötletes támadójátékra is szükség lesz majd a pontszerzés érdekében.  A hátsó alakzat irányításában minden bizonnyal nagy szerephez jut a kapuban friss szerzeményünk Putz Claudia, míg a falban mindig maximumra törekvő Simsik Cyntia okozhat fejtörést majd a vendégeknek.  A két kiváló sportoló önbizalommal telve, nagy kedvvel nyilatkozott IndulóCsel rovatunkban.

Szombaton sokkal nagyobb csata várható, mint amit a tabella sugall, hiszen a Haladás alaposan megszorongatta városi ellenfelét az ősz folyamán.  Ha csak a szíven múlott volna, a zöld-fehérek számára a pontszerzés szinte biztosan összejön, ám akkor számos sérült miatt jóformán nem is volt variációs lehetősége Kovács Lászlónak.  Most más szelek fújnak, a rivális legyőzhető, főleg mert a szurkolók, a közeg és a város is egyértelműen a Haladást támogatja. Mondjuk ebben nincs is semmi meglepő, elvégre a klub szimbóluma a vasi megyeszékhely sportéletének.  Nem szabad, és nem is kell visszafogottan nyilatkozni, amikor a városi zöld-fehérekről van szó.  Nincs annál természetesebb,  mint amikor a „Haladás” és a „Szombathely” kifejezés azonos mondatban szerepel.  Lássuk be, így van ez már lassan száz esztendeje.   A hagyomány és a tradíció pedig kötelez.  1919 óta mindig is a szoros együttműködés, az összefogás lendítette át a nehéz helyzeteken a klubot, és bár változott a címer,  átformálódott a sportélet, cserélődtek a szakosztályok,  egy valami azonban örök maradt:  a Haladás és a zöld-fehér szív.  2018 áprilisában sincs ez másképpen, a címerrel ékesített mezért az utolsó leheletükig küzdenek majd sportolóink.  A város értékőrző klubjának kézilabda-szakosztálya hatalmas fejlődésen ment keresztül, hónapról hónapra növekszik a megkeresésék száma, egyre több szülő hozza sportololtatni csemetéjét egyesületünkhöz.   Öt kulcsfontosságú mérkőzés van hátra a bajnokságból, melyek egyaránt kiemelt jelentőségüek, ám tekintettel a szurkolóink kérésére ezúttal rendhagyó IndulóCsellel melegítünk a hétvégére.  Népszerű rovatunkban szinte valamennyi felnőtt játékosunkat megszólaltattuk, a csajok pedig nem rejtették véka alá véleményüket.

Sokrétű feladat vár a Haladás kézilabdázóira, hiszen a bajnoki cím várományosa látogat Szombathelyre a hétvége folyamán.  A Mosonmagyaróvár mély keretéről mindent elmond, hogy valamennyi posztra szinte két azonos képességű, a mezőnyben meghatározó kézilabdázónak számító játékos akad.  A tavaly még élvonalban vitézkedő együttes minden bizonnyal csak ideiglenes átszállójegyet váltott a másodosztályba, ezért ellenfeleiknek jobbára csak epizód szerep jut egy-egy mérkőzést leszámítva.  A meccsenként átlagban stabilan harminc felett termelő csapatot a Haladás próbálja majd feltartóztatni.  A szombathelyi együttes becsülettel készül, és megtesz minden tőle telhetőt majd.  A héten a hosszú sérülésből felépülő Guttyán Adriennel illetve Freiberger Ivettel beszélgettünk a mérkőzésről, a rehabilitációról és persze az elmúlt időszakról. Sportról, küzdelemről, kitartásról, akaraterőről.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top