A csapat acélosítása idén is kiemelten fontos, de tavaly sem fukarkodott az erősítésekkel a Haladás VSE női kézilabda szakosztálya, jóllehet a remek igazolások akkor és ott a pályán nem realizálódtak eredmények szintjén.  A Szegedtől átcsábított Szabó Janka azonban továbbra is teljes fordulatszámon a vasi gárdáért dolgozik, és a zsenge kora ellenére már rutinosnak számító játékos bizakodva néz a jövőbe.  A korábban Szekszárdon, Dunaújvárosban és Szegeden is megforduló irányító  jócskán lökhet a csapat szekerén,  hiszen kreativitására,  játékintelligenciájára ebben a mezőnyben nagy a kereslet.  A tehetséges játékos honlapunknak adott villáminterjújában az itt eltöltött időszakról, a felkészülésről, és az előttünk álló idényről sem rejtette véka alá véleményét.

Bővebben...

„Ha falnak ütköznöm, újrakezdem”- Interjú Takács Gergő szakosztályvezetővel

Fiatal, ámde régi motorosnak számít a honi sportíjász berkekben Takács Gergő, a Haladás VSE szakosztályvezetője.  Az egykori sportoló ma marketinges, edző és szakosztályvezető is egy személyben, az íjászat pedig alighanem örök szenvedély marad.  A zöld-fehéreknél komolyan számításba vett sportág jobbára unikumnak számít országszerte, hiszen elenyésző számban ismerik, pláne űzik komolyabban.  Gergőnek azonban egykori versenyzőként sikerült az, ami keveseknek adatik meg:  számos fiatalt tudott a sportág égisze alá csábítani Szombathelyen.  A Haladás VSE alatt működő sportíjász szakosztály köszöni szépen rendben van:  él  és virul. 

A sportág sajátosságairól, a szakosztályvezetés szakmai hátteréről, az edzők mindennapi életéről, és az íjászat jövőjéről beszélgettünk.

Bővebben...

Rapid interjúnk során Gál Sándor kézilabda szakosztályvezetőt kérdeztük a nyári tervekről és a következő szezonról. Kíváncsiak voltunk, hogyan készül a Haladás kézi csapata az év legforróbb évszakjára.  

Pár szót említsünk az idei évről? Hogyan értékeled ezt a szezont?

Ha a felnőtt csapatot nézzük, sajnos nem tudtuk elérni a kitűzött célt. Szerettünk volna legalább a 8. helyen végezni a bajnokságban. Nagyon nehéz és kemény év áll mögöttünk. Komplex faladat volt hirtelen és gyorsan indítani NB1/B-s csapatot, főleg akik még nem játszottak együtt, és szinte az egész stáb új a kézilabdában. Visszagondolva sok hibát vétettünk és jó pár dolgot másképp csinálhattunk volna, de mint tudjuk, utólag okos az ember. Ennek ellenére pozitívnak ítélem meg ezt az évet. Nem voltak nagy elvárásaink, mert hosszú távon szeretnénk felépíteni egy jól működő rendszert, és ez magában hordozza a hibázások lehetőségét is.

Bővebben...

A halhatatlanok táborába az élsporton keresztül is vezethet út. Bálványok jönnek, és bálványok mennek, az igazán nagy klasszisok azonban mindig közöttünk maradnak. A korszakos hőstettek akkor vésődnek kőbe, ha hordozójuk emberileg is kiállja az idő próbáját.  Az élsportba áramló temérdek pénz, az ezzel járó lehetőségek, valamint a hírnév törvényszerűen édeskevés, ha nem lapul mögötte mindennapos kemény munka és vasakarat. Szabó Éva teniszezőnk története példaértékű felnőtteknek és fiataloknak, sportolóknak és „hétköznapi” embereknek egyaránt. A 72 esztendős klasszis, másfél évtizeden keresztül viselhette a címeres mezt, 27 alkalommal ünnepelhetett bajnoki címet, és sokáig a legnagyobbak között emlegették. Egykoron Budapesten legyőzte az akkor már legendának számító csehszlovák Martina Navratilovát is. A Haladás tenisz szakosztályát három évtizeden keresztül kormányzó Éva nénit az Európai Teniszszövetség a közelmúltban teljesítmény-díjjal jutalmazta.  Az örökös magyar bajnokot, a Vasas egykori kiváló klasszisát a pályafutásáról, az életműdíjról, a teniszről és a jövőbeli perspektívákról kérdeztük.

Bővebben...

„A siker előszobája mindig a becsületes felkészülés”-  Interjú Turzó József szakedzővel

Kétségtelen tény, hogy a megalkuvást nem tűrő munka diadala a siker, noha a mai világban a szigorúan vett sportszakmai szempontoknak is érvényesülnie kell.  Mindezek koktélja mellé jó adag pedagógia is dukál: egy tréner dolga tehát a végtelenségig szerteágazó.  A Haladás VSE futsal csapata mostanság sok örömet okoz a sportág helyi szerelmeseinek. Turzó József érkezésével ugyanis más szelek fújnak.  A tréner irányítása alatt impozáns mérleggel rendelkeznek a szombathelyiek, és a bajnoki remek szereplés mellé egy feledhetetlen kupa ezüstöt is bezsebelhettek a közelmúltban. A szakedző számára nem csupán csak a közgondolkodásban megszokott állandó eredményesség a legfőbb mérce, a szervezett játék és a finom technikai megoldások híve is.  A csapat ráncba szedett védekezése mellett gyakran szemre is tetszetős játékot mutat.  A vezetőedzővel a sportág jelenéről és jövőjéről, a Haladás előtt álló célokról, és természetesen az elmúlt időszak sikereiről beszélgettünk.

Bővebben...

„Vendégszerető házigazda, és ügyes csapat a Haladás” - Nem mindennapi együttes látogatott hozzánk hétközi felkészülési mérkőzésekre, Szombathelyre.  A Slavia Praha fiatalkorúakból...
Bozsik torna

Bozsik torna

21.01.2018
U-10-11 - A  Bozsik futsal tornát rendeztünk a Haladás Sportkomplexumban. Mindkét korosztályunk csapatai és játékosai nagyon jól teljesítettek. Csapat: U10-11– HVSE...
A héten a 2009-2005-ös születésű játékosaink antropometriai felmérésen vesznek részt. A Haladás VSE Labdarúgó szakosztálya nagy gondot fordít a gyerekek fejlődésére...
Szalonképes teljesítmény - A papírforma szerint tisztes távolságból kellett volna figyelnie ellenlábasait, mégis helytállt ifjúsági csapatunk a Kunszentmiklóson rendezett nívós felkészülési...
Nagy nézőszám és szurkolás volt az U17-es és U20-as futsal bajnokikon - A Haladás Sportcsarnokban rendezték hétvégén az U17-es és U20-as...
JSN Megazine template designed by JoomlaShine.com