Kézilabda

Légmentesen zárt a Haladás védelme a bajnokság egyik legfontosabb mérkőzésén, így végül sima diadalt aratott a Gárdony-Pázmánd ellen.  A Sportkomplexumban megrendezett összecsapáson a vendégek tanácstalanok voltak a zöld-fehérek játéka ellen,  a vártnál nagyobb különbségű hazai siker született.  A bajnokság véghajrájában aratott győzelemmel kikaparta a gesztenyét a vasi együttes, amely alaposan visszavágott riválisának az ősszel elszenvedett egygólos vereségért.  Két fordulóval fordulóval a pontvadászat vége előtt van még lehetőség feljebb lépni a tabellán.

Szombathelyi Haladás- Gárdony-Pázmánd NKK 29:23  (16:13)

Felejthetetlen élményt szerezve vendégül látta fiatal sportolóinkat a Győri Audi ETO KC egyesülete, egy nívós, felnőtt bajnoki mérkőzés megtekintésének keretében. Magyarország  piacvezető klubja egyedülálló lehetőséget biztosított serdülő és ifjúsági játékosainknak is.  Sportolóink a soros bajnokijukat követően a győrieknek szurkolhattak egy igencsak sok gólt hozó magyar élvonalbeli mérkőzésen. A lányok számára a közösségépítő program nagy élmény volt, a kuriózumnak számító alkalom pedig óriási lelkesedést, és motivációt jelent a szombathelyi kézilabdázóknak. A Haladás ezúton is köszöni a győri vezetőségnek a szakmai együttműködést, valamint a növendékeink számára minden bizonnyal sokáig emlékezetes estét.

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Haladás Sport Kft. a Haladás-Szkka női NB1/B-s mérkőzéssel kapcsolatban az alábbi közleményt adja ki:

Szombathelyi Haladás – SZKKA  2018. április 14. 17:00

A Magyar Kézilabda Szövetség előírása szerint, az idegenben játszó csapatnak legkésőbb, a mérkőzést megelőző 7. napig írásban jelezni kell a házigazda felé, hogy szurkolói részére hány darab jegyet igényel. Szintén szövetségi előírás, hogy a férőhelyek legfeljebb 10 %-át kell az ellenfél szurkolói részére biztosítani (Magyar Kézilabda Nemzeti Bajnokság 2017-2018. évi Versenykiírása – 2. számú melléklet). A Haladás annak ellenére biztosította ezeket a férőhelyeket az Szkka számára, hogy a klub vezetése nem tartotta be a szabályzatnak megfelelő határidőket.

A szabályzat továbbá előírja, hogy a szurkolók biztonsága érdekében nem lehet a vendégcsapat szurkolóit a hazai közönség közé beengedni. Ez a szabály az emberek biztonsága érdekében, a meccs kulturált lebonyolítása miatt szükséges. A Haladás Sport Kft. szervezőinek munkatársai kötelesek minden esetben a szabályokat maradéktalanul betartani, mellyel a hazai- és az ellenfél szurkolói táborának biztonságát garantálni tudják.

Két gyermek, akik nem akartak a saját szurkolótáboruk elkülönített szektorában ülni, -pedig volt még hely ott is - szüleik döntésének eleget téve cserélték le ruházatukat és foglaltak helyet a hazai nézők között.

A Gárdony-Pázmánd NKK ellen nézhet farkasszemet a hétvégén a Haladás felnőtt női kézilabdacsapata.  Az utolsó előtti hazai mérkőzés tétje a fajsúlyos kettő pont megszerzése, és az ideális búcsú előkészítésese a bajnokság véghajrájában.  A zöld-fehér alakulat ellenfele az ősszel egy pikáns,  vérfagyasztóan izgalmas találkozón tudott nyerni,  úgyhogy a lányokat fűti a revansvágy a Velencei-tó partján elszenvedett egygólos verségért.  A tét az egyesület becsületének megőrzése, a  lelkes hazai közönség maradéktalan kiszolgálása.  IndulóCselünkben ezúttal a találkozón is minden bizonnyal kulcsszerepet játszó védelem két alappillérére helyeztük a hangsúlyt,  Putz Klaudia kapus, és Gerencsér Zsófi válaszolt az olvasóinknak szánt felvezető írásban.

Kiváló szervezés és koreográfia mellett játszották a városi derbit. A Haladás szurkolói egyedi transzparenssel készültek, amely beborított egy teljes szektort. A tét azonban mindkét csapat számára óriási volt. Az őszi meglepetés mérkőzés után arra lehetett számítani, hogy ismét egy szoros meccset vívunk a rivális klubbal. Sajnos a katarzis elmaradt és a vendégek megérdemelten nyerték a helyi rangadót.

A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem. Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak egy-egy játékost az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron kilencedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal a Rába-partiak technikás irányító játékosával beszélgettünk. Kellermann Dóra amolyan mozgatórúgója a győri a csapatnak, a védelemben harcol ellentmondást nem tűrve, elől pedig a kreativitása sokat ér csapatnának. A Bercsényi középiskolával kétszer is világbajnok játékos az egyik legnagyobb tehetségnek számít idehaza, ám a fiatal sportoló nem szeret felvágni eredményeivel. Szerény, őszinte természete a pályán is a sportszerűség megtestesítője,  ugyanakkor a győriek 10-ese kemény küzdő hírében is áll. A Haladás előtti zöld-fehér derbi kapcsán kerestük meg a hazaiak karmesterét.

A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem.  Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak egy-egy játékost az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron nyolcadik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal a vendégek legeredményesebb játékosával beszélgettünk. Nem véletlenül harmadik a góllövőlistán a mezőny egyik legjobb átlövőjeként számon tartott Schneider Éva.  Az élvonalbeli Kispesttől tavaly télen Szombathelyre igazolt korábbi siófoki játékos a védelmek nagy mumusának számít.  A mesterlövész ellen nehéz védekezni, rendszerint feladja a leckét a riválisoknak. A sportolót azonban nem a góljainak száma érdekli igazán, Schneider Évát a játék szenvedélye hajtja. A „ Sziszi” becenévre hallgató kézilabdázó sok mindent megélt már a pályán, számos rangadón vehetett  részt,  azonban a hétvégi mérkőzést is kiemelt fontosságúnak tartja.  A városi derbi előtt a vendégek gólzsákját kérdeztük karrierjéről, a mérkőzésről, és hazai kézilabda rezdüléseiről.

Még nyalogatja sebeit, de már célkeresztbe vette következő feladatát a város lassan száz éves egyesületének kézilabda-szakosztálya. Győrben kell majd kozmetikáznia a múlt hétvégi csorbát a Haladásnak, a zöld-fehér csapatok szombati rangadóján.  A Győri Audi ETO U18-as alakulata az utóbbi időben szárnyal, a keretben számos fiatal tehetséggel, de korosztályhoz mérten magasan kvalifikált játékossal.   A Rába partiak a győztes sorozatból ezúttal sem tágítanának, így a Halinak összeszedett, kulturált játékra van szüksége ahhoz, hogy a pontszerzésért becsengessen.  A honi  női kézilabda centrumában vendégeskedő szombathelyiektől a tapasztalatgyűjtés már kevés lenne, taktikailag, csapatjátékban ráncfelvarráson kell átesnie a gárdának ahhoz, hogy valamelyest lépést tudjon majd  tartani esélyesebb ellenfelével szemben.  A városi rangadón  csereként beállva nagyot küzdő Hrabovszky Helgával, és az erejével mindig a csapatért robotoló Kiss Nórával beszélgettünk népszerű IndulóCsel rovatunkban.

Szombaton sokkal nagyobb csata várható, mint amit a tabella sugall, hiszen a Haladás alaposan megszorongatta városi ellenfelét az ősz folyamán.  Ha csak a szíven múlott volna, a zöld-fehérek számára a pontszerzés szinte biztosan összejön, ám akkor számos sérült miatt jóformán nem is volt variációs lehetősége Kovács Lászlónak.  Most más szelek fújnak, a rivális legyőzhető, főleg mert a szurkolók, a közeg és a város is egyértelműen a Haladást támogatja. Mondjuk ebben nincs is semmi meglepő, elvégre a klub szimbóluma a vasi megyeszékhely sportéletének.  Nem szabad, és nem is kell visszafogottan nyilatkozni, amikor a városi zöld-fehérekről van szó.  Nincs annál természetesebb,  mint amikor a „Haladás” és a „Szombathely” kifejezés azonos mondatban szerepel.  Lássuk be, így van ez már lassan száz esztendeje.   A hagyomány és a tradíció pedig kötelez.  1919 óta mindig is a szoros együttműködés, az összefogás lendítette át a nehéz helyzeteken a klubot, és bár változott a címer,  átformálódott a sportélet, cserélődtek a szakosztályok,  egy valami azonban örök maradt:  a Haladás és a zöld-fehér szív.  2018 áprilisában sincs ez másképpen, a címerrel ékesített mezért az utolsó leheletükig küzdenek majd sportolóink.  A város értékőrző klubjának kézilabda-szakosztálya hatalmas fejlődésen ment keresztül, hónapról hónapra növekszik a megkeresésék száma, egyre több szülő hozza sportololtatni csemetéjét egyesületünkhöz.   Öt kulcsfontosságú mérkőzés van hátra a bajnokságból, melyek egyaránt kiemelt jelentőségüek, ám tekintettel a szurkolóink kérésére ezúttal rendhagyó IndulóCsellel melegítünk a hétvégére.  Népszerű rovatunkban szinte valamennyi felnőtt játékosunkat megszólaltattuk, a csajok pedig nem rejtették véka alá véleményüket.

Alkategóriák

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top