Utánpótlás-futsalcsapataink közül erősen hiányos kerettel felálló U19-eseink 5–0-s vereséget szenvedtek a TFSE otthonában, U17-eseink ellenben 6–2-es győzelmet arattak a fővárosiak vendégeként. U15-ös legénységünk pedig 4–4-es döntetlent játszott a Söpte SE együttesével.

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában másodosztályú futsalcsapatunk 3–0-ra nyert a MAD DOGS-Viadukt SE vendégeként.

A Magyar Labdarúgó Szövetség futsalszakága által rendezett sorsoláson kialakult a bajnokság következő szakaszának menetrendje. Címvédő futsalcsapatunk az MVFC Berettyóújfalu ellen kezdi a felső-házi rájátszás küzdelmeit a Haladás Sportcsarnokban.

Utánpótlás-futsalcsapataink közül U19-eseink 6–2-re, míg U17-eseink 4–2-re múlták felül a vendég, Rubeola FC együttesét. U15-ös „B” együttesünk pedig idegenben nyert 7–1-re sárvári ellenfelével szemben.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 2–1-re múlta felül a DEAC gárdáját az alapszakasz utolsó fordulójában. Találatainkat Dróth Zoltán csapatkapitányunk jegyezte, aki mindkét játékrészben beköszönt. Sikerünknek köszönhetően 13 éves rekordot döntöttünk meg: 63 pontot gyűjtöttünk a 22 forduló során, amivel túlszárnyaltuk a Rába ETO 2010/2011-es idényben megszerzett 62 egységét.

Alasztics Marcell és Rutai Balázs kapott meghívót a férfi futsal A válogatott összetartására, amely február 4. és 12. között Kuvaitban mérkőzik két alkalommal a hazaiakkal.

A pontvadászat 16. fordulójában hazai környezetben győzte le 7–2-re másodosztályú futsalcsapatunk az érdi Asterix SC gárdáját. Ez a magabiztos siker egyben azt jelenti, hogy az alapszakaszt követő folytatásban a felső-házban szerepelnek majd a mieink.

Utánpótlás-futsalcsapataink közül U19-es és U17-es fiataljaink is diadalmaskodtak a Magyar Futsal Akadémia vendégeként. Előbbi 5–1-re, míg utóbbi 5–3-ra verte a dobogón helyet foglaló hazaiakat. U13-as „A” csapatunk kettő győzelemmel, egy döntetlennel, valamint egy vereséggel tudta le első felső-házi bajnoki fordulóját. „B” együttesünk viszont egy sikere mellett, háromszor vesztesen hagyta el a játékteret.

Címvédő futsalosaink az alapszakasz utolsó idegenbeli derbijén 5–3-ra győzték le otthonában a Veszprém gárdáját. Öt találatunkon öt játékos osztozott: az első etapban Kovács Máté, Hajmási Milán, majd Henrique Diniz köszönt be, míg a fordulást követően Dróth Zoltán és Vas Ádám vette be a bakonyi kaput.

A tabella élmezőnyében állomásozó UTE vendégeként 15–1-es vereséget szenvedett másodosztályú futsalcsapatunk. Játékosaink többsége három nap alatt immár harmadszor lépett parkettre, ez pedig rá is nyomta bélyegét a teljesítményükre.

Utánpótlás-futsalcsapataink kettő győzelem mellett három vereséget, valamint egy döntetlent gyűjtöttek be. U19-eseink és U17-eseink két egymást követő napon is mérkőztek. Előbbi szombaton 3–1-re kikapott a DEAC legénységétől, majd vasárnap 12–3-ra verte a Csengert. U17-eseink viszont a DEAC ellen 7–1-re győztek, míg a Csengertől 5–3-as vereséget szenvedtek. U15-ös „A” csapatunk 4–4-re végzett a CVSE ellen, a „B” azonban 7–3-ra kikapott a Kőszegi Lóránt legénységétől.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk 3–1-es győzelmet aratott a Nyírbátor vendégeként. A párharcon Hajmási Milán révén szereztük meg a vezetést, s bár a hazaiak egalizáltak, Knizs Olivér találata és egy nyírségi öngól újabb három pontot jelentett számunkra.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top