Bajnoki címvédő futsalosaink 3–1-es győzelmet arattak a Nyírbátor gárdája ellen a Haladás Sportcsarnokban, ezzel a második mérkőzésünket is sikerrel teljesítettük a spanyolországi Bajnokok Ligája-küzdelmeket megelőző héten. Szalmás Zoltán és Dróth Zoltán találatával már a 6. percben kétgólos vezetést alakítottunk ki, majd a második játékrészben Vatamaniuc-Bartha Dávid is beköszönt, melyre az utolsó pillanatokban érkezett szépítés ellenfelünktől.

Bajnoki címvédő futsalcsapatunk az Aramis elleni 8–0-s sikerrel tért vissza a győzelmi ösvényre, egyben a tabella élére is. Találatainkon nyolc játékosunk osztozott, sorrendben Henrique Diniz, Sipos Gergő, Vas Ádám, Fehér Dániel, Hajmási Milán, Luiggi Longo, Dróth Zoltán, valamint Szalmás Zoltán vette be a budaörsiek kapuját.

Kiélezett párharcon maradt alul U17-es futsalcsapatunk 4–3-ra az Aramis ellen; erősen megfogyatkozott U19-es együttesünk pedig egy félidő erejéig tudta megnehezíteni a budaörsiek dolgát, végül 4–1-es vereséget szenvedett a Haladás Sportcsarnokban.

Másodosztályú futsalcsapatunk 5–2-re múlta felül hazai környezetben az éllovas UTE gárdáját. A tabella első helyét is érő győzelemből Volner Bence három találattal vette ki a részét, mellette Knizs Olivér és Kiss Patrik is bevette az újpesti kaput.

Hazai környezetben mérkőztek legidősebb utánpótlás-korosztályaink a TFSE-11Teamsport ellen. U19-es futsalosainkat 8–3-ra múlta felül a fővárosi gárda, U17-eseink ellenben fölényes győzelmet arattak. Utóbbi párharcon Horváth Mátyás egymaga négyszer vette be riválisunk hálóját.

Másodosztályú futsalosaink 3–2-re múlták felül otthonában a Dunaújváros együttesét. Az első játékrész utolsó percében Sodics Ádám találatával egyre zárkóztunk, majd az utolsó két minutumban Knizs Olivér és Vatamaniuc-Bartha Dávid góljával szereztük meg a tabella pozíció előzést érő három pontot.

Négy játékosunk kapott meghívót a férfi futsal A válogatott egyhetes összetartására, a veszprémi programban két felkészülési találkozó szerepel Svédország ellen. A mérkőzésekre jegyek a Magyar Labdarúgó Szövetség oldalán, valamint a helyszínen is megválthatók. Az október 11-ei párharcot az M4 Sport élőben közvetíti.

U19-es és U17-es futsalcsapatunk a Rubeola otthonában lépett pályára. U19-eseink szoros csatában szenvedtek 3–2-es vereséget; U17-eseink pedig 5–1-es győzelmet arattak.

Egyesületünk 2023-ban is csatlakozik a „Rózsaszín október” kampányhoz, amely világszerte hívja fel a figyelmet arra, hogy a rendszeres önvizsgálat és szűrővizsgálat életet menthet. Szeretnénk, ha most magadra figyelnél!

NB II.-es futsalcsapatunk 8–4-re győzte le a Tihanyi FC együttesét a Haladás Sportcsarnokban. Novák Dániel találatával és Henrique Diniz duplájával egygólos előnnyel zártuk az első játékrészt. A második etapban Volner Bence kétszer volt eredményes, Henrique Diniz háromra növelte góljainak számát, valamint Vincze Bálint és Kiss Patrik is betalált.

Élvonalbeli futsalcsapatunk 4–1-es vereséget szenvedett a Nyíregyháza otthonában a honi pontvadászat 7. játéknapján. Helyzeteink kihasználatlanok maradtak, egyetlen gólunkat Dróth Zoltán jegyezte.

Másodosztályú futsalegyüttesünk 5–3-as sikerével első győzelmének örülhetett, az ELTE-BEAC csapatát múlták felül a Haladás Sportcsarnokban. Az első játékrészben kétgólos hátrányunkat Vincze Bálint és Vidák Balázs egalizálta; majd mindketten megduplázták góljaik számát, és Volner Bence is betalált.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top