A csapat acélosítása idén is kiemelten fontos, de tavaly sem fukarkodott az erősítésekkel a Haladás VSE női kézilabda szakosztálya, jóllehet a remek igazolások akkor és ott a pályán nem realizálódtak eredmények szintjén. A Szegedtől átcsábított Szabó Janka azonban továbbra is teljes fordulatszámon a vasi gárdáért dolgozik, és a zsenge kora ellenére már rutinosnak számító játékos bizakodva néz a jövőbe. A korábban Szekszárdon, Dunaújvárosban és Szegeden is megforduló irányító jócskán lökhet a csapat szekerén, hiszen kreativitására, játékintelligenciájára ebben a mezőnyben nagy a kereslet. A tehetséges játékos honlapunknak adott villáminterjújában az itt eltöltött időszakról, a felkészülésről, és az előttünk álló idényről sem rejtette véka alá véleményét.
Szabó Janka nem vádolható azzal, hogy új bálozó lenne, hiszen a tavalyi szezon második felét már a vasi megyeszékhelyen töltötte. Ennyi idő ilyen szinten már elég az akklimatizációhoz, a Szeged egykori játékosa pedig már szívébe is zárta Szombathelyet. Az állandóan mosolygó és életvidám játékos a színfalak mögött azonban nem a könnyebbik végéről fogja meg a munkát, zokszó nélkül rábólint a legnehezebb edzésfeladatokra is. A tavalyi meglehetősen viharos szezon amúgy is bezárta a kiskapukat a lányok előtt, így idén mindenki egy kirobbanó formában lévő Haladást vár. A pálya szinte minden szegletében bevethető játékos alapvetően a belső posztokon érzi otthon magát, és a szakmai stáb nem titkolt célja, hogy dinamikával illetve sebességgel vértezze fel együttesét. Egyfelől ebben az osztályban viszonylag ritkák a nagyobb lövők, másfelől pedig a mai kézilabdában az irányítókkal szemben is elvárható követelmény, hogy gólérzékenyen támadják a kaput. Szabó Janka mindkét feltétellel rendelkezik, kérdés mindezt mennyire tudja majd kamatoztatni az elkövetkezendő bajnokságban. Mindenesetre a játékos készen áll a kihívásra és pontot tenne oda, ahol korábban csak vessző fémjelezte a támadások befejezését.
Számos együttesben megfordultál, több poszton is szerepeltettek…..végső állomás irányítóként játszani?
Szabó J.: Kevesen tudják, de Szekszárdon kezdtem a kézilabdát, ott szerettem meg igazán. Olyan volt ez, mint egy örvény, az ember csak csinálta, a sportág meg beszippantott. A játékostársak, a labda, a csarnok, az öltöző illata, gyakorlatilag minden, ami a kézilabdához kötődött nagy lelkesedéssel töltött el. Általános iskola után jött egy megkeresés Dunaújvárosból, hogy szívesen látnának játszani. Ott töltöttem a középiskolás négy évemet, majd aztán kerültem Szegedre. Szegeden másfél év után döntöttem az újabb váltás mellett és igazoltam Szombathelyre. Valamennyi állomáshelyemen más és más szakemberek keze alatt dolgoztam, de úgy érzem mindegyiküktől sikerült ellesnem valamit. Mióta kézilabdázom talán a kapus poszton kívül nem volt olyan szerepkör, ahol ne fordultam volna meg. Legjobbnak irányítóként bizonyultam a jó látásom miatt, könnyen észreveszem, ha egy társam helyzetben van. Jól érzem magam ezen a poszton, ezzel tudok a legjobban azonosulni.
Mi a benyomásod Szombathelyről? Milyen nehézségeket okoz az egy sportoló életében, hogy ilyen messze „otthonától” kell hétről hétre jól teljesíteni?
Szabó J .: Mindenkinek okoz nehézséget, ha máshol kell játszani, hiszen egy játékos nem csak fizikai és mentális paraméterekkel rendelkezik, hanem fontos a komfortérzete is. Egy idő után természetesen ez megszokható, úgy érzem nekem ez szakmailag már nem okoz gondot. Váltásokban már volt részem, így a kellő rutinom megvan ahhoz, hogy számomra eleinte idegen környezetben is kihozzam magamból a maximumot. Egyébként pedig szeretek Szombathelyen lenni. A csapategység pazar, jól kijövök a társaimmal, a város pedig kifejezetten tetszik. Fiatal a csapat, így lendületes is, ezért edzéseken kívül sincs unatkozás. Azt, hogy távol vagyok az otthonomtól talán már mondhatom megszokásnak is, hiszen elég fiatalon így alakult az életem. Honvágyam az mindig lesz, de így még különlegesebb az az idő, amit otthon a családommal tölthetek. A Haladás viszont minden szempontból korrekt, ezért nincs más dolgom, mint a munkára koncentrálni.
Ne szépítsük a tavalyi bajnokságban bőven maradt még kalória, idén minden bizonnyal fényesebb szereplés várható! Mi az, amiben egyénileg előrelépnél, fejlődnél?
Szabó J.: A tavalyi szezon meglehetősen ellentmondásos volt, nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, ezért idén még keményebben kell edzeni, és még többet hozzá rakni. Már a felkészüléstől fogva nagyobb odaadással dolgozunk, és reménykedünk benne, hogy a előbb-utóbb a pályán ez eredmények formájában is megjelenik majd. Mindenképp szeretnék gyorsulni, a lövő technikámon is fejleszteni, de legfőképp megtanulni koncentrálni az utolsó másodpercig. Sokszor apró figyelmetlenségek, kihagyások végzetesnek bizonyulhatnak. Ezek nüansznyi tényezőknek tűnnek, de ebben a sportágban az apró fejlődésért is rengeteg befektetett energia kell. A felelősség alól sosem akarok kibújni, így idén a csapatjátékban is nagyobb szerepet vállalnék. Természetesen mindez a szakvezetés feladata lesz majd, de én készen állok a kihívásra.
Követitek az elősosztályú/nemzetközi kézimeccseket? Költői a kérdés, de mégis van-e valami, amit ilyen mérkőzésekből egy játékos meríthet?
Szabó J. : Amikor időm engedi, és nekem sincs mérkőzésem szívesen nézem az első osztályú találkozókat. Tanulni mindig van miből, ezért sose haszontalan megnézni ezeket. Általában amikor belefeledkezek egy ilyen komoly szintű összecsapásba, mindig kedvet kapok a munkára, és alapvetően motivál. Tisztában vagyok vele, hogy van hova fejlődnöm, tenni is akarok érte. Az NB 1/B-ről sokan nem hiszik, hogy komolyabb képességeket igényel, de aki ebben a bajnokságban van, az pontosan tudja, hogy neki ugyan olyan jónak kell lenni, mintha az első osztályban játszana. Ez nem pusztán csak egy alsóbb osztály, a kézilabdázó karrierjében ez egy fontos ugródeszka. Feltéve, ha komolyan veszi a feladatát. Faramuci, de talán mondhatom azt, hogy aki az NB 1/B-ben játszik motiváltabb egyes első osztályú csapatokban kispadon ülőknél. Nem csak egy üres frázis, de tényleg itt minden nap azért küzdünk, hogy egyszer a nagyok közt játszhassunk, hogy feljuthassunk az első osztályba. Ebben a bajnokságban jobbnál jobb csapatok küzdenek meg egymással, aminek a vége bárhogy alakulhat. Nincs semmi varázslat vagy szerencsefaktor, ahogy dolgozol a héten, úgy fogsz játszani a hétvégén. Alázat, akarat és munka kell ahhoz, hogy a célok valóra váljanak. Álmodni jó dolog, de fabatkát sem ér, ha nincs mögötte sziklaszilárd elszántság és becsülettel végigdolgozott hétköznapok.
Szerző: Antal Ádám/Haladás VSE Fotó: Takács Gergő/Haladás VSE