Háromfős küldöttség érkezett a napfényes Itáliából városunkba. A Haladás VSE utánpótlás felépítését és működését tekintették meg az ottani Akadémia vezetői. Ferrigno Massimiliano az olasz klub igazgatója és a szakmai munkákért felelős Barbato Cristoforo valamint kollégája Dozio Alessandro tette tiszteletét nálunk. A kapcsolatot kiaknázó és segítő Kovács Zsolt volt a kíséret vezetője. Egyesületünk szeretne az olasz klubbal kialakítani és felépíteni egy hosszútávú kapcsolatot. 

 

Bánfalvi Attila szakmai vezető:

"Ez alatt a rövid idő alatt is sikerült bemutatni klubunk életét, felépítését. Az olasz kollégák edzéseket tekintettek meg több korosztályban is. Elmondtuk a mi elképzeléseinket a szakmáról, múltunkról, jelenünkről és a jövőnkről. Mindenképpen szeretnénk mi is látogatást tenni hozzájuk, valamint csapatokat kivinni edzőmérkőzések, edzőtáborok keretében. Nagyon szimpatikusak voltak számunkra és sok pozitív visszajelzést kaptunk."

Somfalvi Csaba szakosztályvezető:

 

"Gyerekkori jó barátom és csapattársam lévén kerültek képbe az olaszok. Úgy gondoltuk, bűn lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget. Egy európai viszonylatban is nagy utánpótlásképző és scout rendszerrel rendelkező egyesületről van szó. Száz egyesület dolgozik alájuk, és nekik hazájukban, azért, hogy hatékonyan tudjanak nevelni fiatalokat. Most, hogy végre a teljes infrastruktúránk is kész lesz januártól, minden olyan eszköz a rendelkezésünkre fog állni, hogy csak a szakmára kell koncentrálnunk. Az edzések nagyon tetszetek Massimilianoéknak, valamint az elképzeléseink is abban, hogy fejlődni akarunk. Megtekintették városunkat az új Haladás sportkomplexumot és a Ferencváros elleni mérkőzést is. Összeségében jól érezték magukat minden tekintetben és hajlandóak kialakítani velünk egy hosszútávú kapcsolatot. Tavasszal meghívtak minket Udinébe és ők is bemutatják akadémiájukat. Célunk, mint edzőinket, mint csapatainkat kiutaztatni és az ottani mentalitást, szakmát, hozzáállást és minden olyan dolgot, ami hasznos azt a mi rendszerünkbe beépíteni."