Klubunk válogatott futsaljátékosa szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy a Haladás VSE a 2019-2020-as szezonban megszerezze fennállása első bajnoki aranyérmét. A nyári átigazolási időszak egyik, ha nem a legfontosabb kérdése ismét az volt kis hazánkban, hogy hol folytatja pályafutását a magyar futsalsport ikonja, Dróth Zoltán. Szerencsére Zoli újfent a Hali mellett döntött,  így aztán bevezetésként a döntése hátteréről érdeklődtünk.

 

- Több összetevője is volt a dolognak – kezdte a beszélgetést Dróth Zoli. – Ezúttal is voltak ajánlataim itthonról és külföldről is. Azt már előre eldöntöttem, hogy ha itthon maradok, akkor csak a Hali jöhet számításba. A családdal egyeztetve végül úgy határoztam, hogy Szombathelyen folytatom a pályafutásomat.

 

- Ebből arra lehet következtetni, hogy jól érzed magad a vasi megyeszékhelyen.

- Ez tökéletesen igaz. Most már nem ingázom, mivel itt vannak velem Szombathelyen a szeretteim. Az ötéves Vanda itt jár oviba, az egyesztendős Vivien pedig a feleségemmel otthon van. Tetszik nekünk a város. A méretéből adódóan családias jellege van. Persze legalább ennyire lényeges az, hogy a csapatunk is egyre jobb.

 

- Mire lehettek képesek a hamarosan induló szezonban?

- Nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt években. Úgy gondolom, hogy most már minden feltétel adott ahhoz, hogy megnyerjük a klub fennállásának első bajnoki címét. A Magyar Kupában már voltunk aranyérmesek, most itt az ideje, hogy a bajnokságban is a csúcsra érjünk.

 

- Milyen feltételekre gondolsz?

- Lényegében most minden mozaikkocka a helyére kerülhet. Van egy remek edzőnk, parádés a szurkolótáborunk és kifejezetten erős a játékoskeretünk. A magyar mag szerintem itthon a legjobb és most a légiós kontingens is meggyőzőnek tűnik. Annak nagyon örültem, hogy Milos Simic nálunk maradt, mert ő kulcsfigura a játékunkban.

 

- Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek az augusztus végén kezdődő szezonban?

 - Azzal kezdeném, hogy én egy nagyon erős bajnokságot várok. Sok kemény ellenfél vár majd ránk, de természetesen a Berettyóújfalu lehet a legnagyobb rivális. Amúgy is jó volt a keretük, de most még brazil válogatott futsaljátékost is igazolni tudtak.

 

- A Berettyóval idén is meggyűlt a bajunk.

 - Ez igaz, a döntőben tényleg óriási küzdelmet vívtunk velük, amiből végül ők kerültek ki győztesként. Szerencséjük is volt, de a kispadjuk is hosszabb volt. Ez leginkább az utolsó meccsen jött ki. De mindentől függetlenül nagyon büszke vagyok az ezüstérmünkre, mert sokáig még az is kérdéses volt, hogy bejutunk-e a fináléba. A Veszprémmel óriásit csatáztunk. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ebben a bajnokságban több döntőt is játszottunk.

 

- Ráadásul most éppen a Berettyóval játsszunk a nyitófordulóban.

- A nyáron volt egy porcműtétem, így nem biztos, hogy az első meccsen pályára tudok lépni. Jelenleg a rehabilitáció vége felé járok és most úgy tűnik, hogy nekem az első hazai meccsünkön, a Dunaferr elleni derbin kezdődhet el a pontvadászat. A klub nagyon sokat segített ebben a számomra nehéz időszakban. Ezért köszönet mindenkinek. A hozzáállásukat jó játékkal és jó munkával akarom meghálálni. A munkán most azt értem, hogy elkezdtem edzősködni is. A centerképzés a területem. Nagyon örülök annak, hogy a srácok lelkesek, fogékonyak mindenre.  Szeretném átadni nekik azokat a dolgokat, amelyeket az elmúlt években megtanultam. Egy szóval jelenleg minden nagyon szép, minden nagyon jó, de a bajnoki cím még nagyon hiányzik – zárta szavait Dróth Zoltán.