Összesen tíz dobogós helyezést gyűjtöttek be a Haladás VSE szabadfogású birkózói a 2019-es évben. A hagyományoknak megfelelően Veréb István tanítványai közül tavaly is Ligeti Dániel és ifjabb Veréb István vitte a prímet.

 

Az éremeső februárban a franciaországi Nizzában kezdődött, ahol egy GP-viadalon Jimmy a 92 kilós súlycsoportban gyűjtötte be az aranyérmet. A Hali sportolója a folytatásban sem vett vissza a tempóból és áprilisban a bukaresti Európa-bajnokságon állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Ugyan a Nur-Szultanban megrendezett vb nem sikerült neki túlságosan jól, de azt követően egy oroszországi nemzetközi versenyen diadalmaskodott.

Ligeti Dániel is hasonló évet tudhat maga mögött, mint ifjabb Veréb István. A gyengébb világbajnoki szereplés mellett ő is remek eredményeket ért el jelentősebb versenyeken. Így például megnyerte a Jakutszkban megrendezett nemzetközi viadalt. Ezen kívül a Haladás VSE 125 kilogrammos birkózója Sassariban egy ezüstöt, míg Isztambulban és Szófiában egy-egy bronzérmet gyűjtött be.

Veréb István tanítványai közül az ifik között versenyző, 71 kilogrammos Nemes Bálint is több sikert ért el 2019-ben. Dunaszerdahelyen első, Wolfurtban pedig harmadik helyezéssel zárt. Ezen kívül a korosztályos Európa-bajnokságon 19., míg a vb-n 17. helyezett lett.

Gellén Milán az U15-ös korosztályban nyert bronzérmet egy budapesti nemzetközi viadalon, Wittmann Kristóf pedig az U23-as Eb-n zárt a nyolcadik helyen.

Az idei év első felében Ligeti Dánielre és ifjabb Veréb Istvánra várnak a legjelentősebb feladatok, ugyanis olimpiai kvalifikációs versenyeken indulnak majd. Remélhetőleg már a márciusi budapesti viadalon kiharcolják az ötkarikás részvételi jogot, ezzel pedig újabb dicsőséget szereznek a klubnak és persze a birkózó szakosztálynak is.

Fotó: MTI

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top