Az előzetes nevezések alapján kifejezetten népes mezőny jön össze a hétvégi Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságra, melyet egyesületünk rendezhet meg. A viadalon tizenegy ifjú sportoló képviseli majd a színeinket.

A tavaly őszi verseny után ismét a Tóth Gézáról elnevezett teremben mérhetik össze tudásukat, felkészültségüket a régió legtehetségesebb tinédzser korosztályú súlyemelői. A jelenlegi helyzet alapján több mint tíz egyesület, közel ötven sportolója randevúzik majd egymással a Haladás Sportkomplexumban szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő viadalon.

- Népes mezőny jön össze és mi is több versenyzőt indítunk. Jó eredményeket és sok érmet várok. Én előzetesen hat-hét aranyra számítok – tartott rögtönzött esélylatolgatást Márkus Erzsébet szakosztályvezető, aki Ligeti Ferenccel közösen készítette fel sportolóinkat az erőpróbára.

Klubunkból a legtöbb versenyző, szám szerint nyolc, a délelőtti programban szerepel majd, amikor a fiatalabb fiúk lépnek porondra. A megnyitóra délben kerül sor.

A kormány korábban kiadott rendeletét figyelembe véve az országos szövetség arról tájékoztatta egyesületünket, hogy a versenyre nézők nem mehetnek be. A biztonság érdekében a már szokásosnak mondható kéz-, és lábfertőtlenítést, valamint a testhőmérséklet mérését minden szereplő esetében meg kell ejteni.

 

A Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokság időbeosztása:

Szombathely, 2020. június 27., Szombat

10.00: Kölyök fiú összes súlycsoport

12.00: Megnyitó

12.30: Lány és serdülő lány összes súlycsoport

15.00: Serdülő fiú összes súlycsoport

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top