A tervek szerint főként edzések szerepelnek a programban és csupán a lengyel bajnok BTS Rekord Bielsko-Biala ellen lesz két hazai felkészülési mérkőzés, még pedig augusztus 1-én és 2-án.
Futsalcsapatunk 31 esztendős brazil légiósa úgy döntött, hogy új kihívásokra van szüksége, ezért a távozás mellett döntött. Információink szerint a spanyol másodosztályban folytatja majd pályafutását.
Féléves spanyolországi kitérő után visszatér a futsalcsapatunkba a 27 esztendős brazil légiós, aki korábban bajnoki címet és Magyar Kupát is ünnepelhetett a mieinkkel, valamint a Bajnokok Ligájában is pályára lépett zöld-fehérben.
Fábián Zoltán, a Haladás VSE örökifjú kalapácsvetője saját Európa-rekordját megdöntve 65,97 méteres dobással nyert egy szlovéniai versenyt és most már csak 1,30 méter hiányzik neki a világcsúcshoz.
Az NB I.-es futsal bajnokságot zsinórban negyedik alkalommal megnyerő, valamint a Magyar Kupában immár ötödik alkalommal diadalmaskodó csapatunk jelentős elismerésben részesült, ugyanis hárman is bekerültek együttesünkből a 2023/2024-es szezon legjobbjai közé.