WEBLAP
szrt_tm_radar_ads_1170x450_0812.jpg
borito2021.png
1.jpg
A nehéz és technikás pályát jól teljesítették a hazaiak és sikerült ismét több érmet is összegyűjtetünk. A regionális bajnokság négy fordulóból áll, az elsőn túl vagyunk a következő Écsen kerül megrendezésre.
Takács Gergő: "Büszke vagyok az elért eredményekre. A népes versenyen is tudtunk érmeket szerezni. Gratulálok a csapatomnak!"
Győzelemmel zártuk a szezon utolsó meccsét, így előreugrottunk a 12. helyre. Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, tele nehézségekkel és kudarcokkal, de ezt a meccset mindenképp hozni kellett. A 2 pont megszerzése elengedhetetlen volt a csapatunk számára, kellett már ez a győzelem a lányoknak, a csapatnak. Kicsit álmosan indult a mérkőzés, és az elején fej-fej mellett haladt a két a csapat. De a mieink a percek múlásával egyre jobban magukra találtak, és egy 12-4-s hajrával biztosították a kötelező győzelmet. A csurgói csapat a mérkőzés végéig már nem érte el zöld-fehéreket.
A szezon végeztével az edzések még folytatódnak, és az idei év levezetése következik.
Hamar Zoltán: "Örülök, hogy győzelemmel tudtuk befejezni ezt a szezont. Gratulálok a csapatnak. Bízunk a jövőben és a nyári pihenés mindenkinek jót fog tenni."
Kezdő csapat:
Márkus D. – kapus | Sebestyén N. 1 | Takács K. 9/5 | Szabó J. 3/1 | Hegedüs D. 10 |Hrabovszky H. 4/1 | Baranyai E. 1
Csere:
Dudora N. – kapus | Kiss N. 2 | Doncsecz D. 2/1 | Kaposvári A. 1 | Bolfán N. 3 | Gerencsér Zs. | Freiberger I. | Horváth H. | Szekeres Sz.
Az előző fordulók játékának ismeretében pusztán csak az optimizmus mondatta még a legelszántabb Haladás-drukkolókkal is, hogy végre-valahára fordulni fog a széljárás. A Győr második csapata ugyanis ebben a mezőnyben nem tartozik a könnyen verhető ellenfelek közé, és a bajnokság során végig a masszív középcsapatok sorát gyarapította. A hazai oldalon az utóbbi időben nem volt valódi vezére a csapatnak, a kritikus pillanatokban mindig döcögött a szekér. Pedig a Szegedtől elcsábított Szabó Janka fifikájában, Hegedűs Dorottya átlövéseiben, Hrabovszky Helga váratlan megoldásaiban vagy éppenséggel Márkus Dalma bravúrjaiban valóban lehetett volna bízni a tavasz folyamán.
Dani mindent megtett a bronzmérkőzésén, hogy sikerüljön megszerezni a harmadik helyet. Grúz ellenfelét nem tudta legyőzni és kétszer is földre vitte, de 4-2-re szépíteni tudott és 2016 után ismét ötödikként zárta az EB-t.
Veréb István a 2014-es EB-bronzmeccs után ismét legyőzte az olimpiai harmadik, Európa-bajnok grúz Dato Marszagisvilit, ezzel a szerbiai Európa-bajnokságon is felállhat a dobogó harmadik fokára.A fiatal versenyzőkön látszik a felkészültség és az elmúlt hónapok kemény munkája. Veréb István tanítványai sorra hozzák a jobbnál jobb eredményeket a haza versenyekről. Versenyzőink formája egyre magabiztosabb, és megérdemelten képviselik zöld-fehér klubunk filozófiáját. Az elmúlt hetekben a következő eredmények születtek:
Diák I. II. Serdülő kötöttfogású bajnokság:
Serdülő: Nemes Bálint 69 kg 1. | Nagy Bence 76 kg 1. | Hujber Dániel 46 kg 1. | Hegedüs Levente 63 kg 2. | Buday Bálint 35 kg 1. | Gellén Milán 63 kg 1.
Diák 1.: Buday Bálint 35 kg 1. | Gellén Milán 63 kg 1. | Nagy Dániel 63 kg 3. | Németh Levente 69 kg 1. | Hajba Szabolcs 54 kg 1.
Diák 2.: Fábián Bálint 54 kg 1. | Sárközi Dávid 35 kg 2. | Takács Arnold 35 kg 1. | Huszár Olivér 38 kg 1. | Kovács Huba 29 kg 2.
Serdülő kötöttfogású Országos Bajnokság:
Nemes Bálint 69 kg 3. | Nagy Bence 76 kg 3.
A rájátszás utolsó mérkőzésének végeredménye már egyik csapat helyezését sem befolyásolta. A vendégek kissé felforgatott összeállításban léptek a pályára. Az első perceket a hazai csapat uralta (9. perc 5-2), de a Haladás hamar felvette a mérkőzés ritmusát és a félidő közepére kiegyenlített. Innen kezdve egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, többnyire a hazaiak jártak egy-egy góllal előbbre. A második félidőre sem változott a játék képe. A csapatok felváltva vezettek egy-egy góllal. A védekezésére egyik oldal sem lehet büszke. Öt perccel a vége előtt még a Halinál volt az előny (45. perc 22-23), de az utolsó percekben a hazaiak voltak eredményesebbek, így ők nyerték a végig szorosan alakuló mérkőzést.
Mátés István: "Sajnos a védekezésünk nem a megszokott módon működött, ezért vesztettünk az orosz rulettben."
Az őszi szezonhoz képest a tavasziban a Haladás kényszerhelyzetbe sodorta magát. Női kézilabdacsatunk finoman fogalmazva sem vádolható azzal, hogy fantasztikus szezont futna, így a hétvége tétje már a kiesés elleni vívott harc volt, ahol a hibázás következményei jól ismertek. A nagyatádiak szívós együttes hírében állnak, és az év során többször is gondot okoztak a náluk magasabban jegyzett csapatok számára. A szavak helyett tehát most már kézzelfogható sikerre volt szükség, ennek megfelelően a mérkőzés elején a Haladás egészséges agresszivitással szervezte meg a védelmét. A sors fintora, hogy a találkozóba jól beleálló hazaiak elől egy konténernyi helyzetet elpuskáztak, sem szélről, sem átlövésből, sem pedig vegytiszta ziccerből nem tudtak betalálni. A mérkőzés kulcsfigurája ekkortájt a vendégek hálóőre volt, hiszen jóformán nem akadt olyan testrésze, amivel ne hárított volna. A sokadik kimaradt ziccert a szurkolók már rezignáltan vették tudomásul, a nagyatádiak pedig köszönték szépen az ajándékot: stabil vezetésre tettek szert a szünet előtt. A második félidőt – az elsőhöz hasonlóan – a Rinyamenti kezdte jobban, de a korábban bevált megoldások nem ültek, a Haladásnál feljavult a kapusteljesítmény is. A zöld-fehér együttesnek a kritikus helyzetekben sosem sikerült az egyenlítés. Az állandó kapaszkodás felőrölte a lányok tartalékait, így a véghajrára a hőn áhított bravúr elúszni látszott. A papírformát nem sikerült borítani, a hazaiak tavasszal továbbra is győzelem nélkül árválkodnak. A hátralevő két mérkőzésen csak a diadal lehet szalonképes, annál is inkább, mert ezt az egyesületet képviselni nem pusztán csak öröm és felelősség. Több annál. Becsületbeli ügy.
Hamar Zoltán: „Ismét nem sikerült a bravúr, sajnos egyre távolabb kerülünk a céloktól és már a bent maradásért küzdünk. Mindent megteszünk, hogy az utolsó két meccset pontokra váltsuk.”
Takács K. 8 | Hrabovszky H. 6 | Hegedüs D. 3 | Szabó J. 2 | Kiss N. 2 | Doncsecz D. 1 | Kaposvári A. 1 | Gerencsér Zs. 1 | Sebestyén N. 1
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. | Haladás VSE | 3 |
2. | Aramis SE | 3 |
3. | SG Kecskeméti Futsal | 0 |
4. | B-Kerép Nyírbátori SC | 0 |
5. | Vehir.hu Futsal Veszprém | |
6. | Rubeola FC | |
7. | Újpest FC | |
8. | Magyar Futsal Akadémia | |
9. | DEAC | |
10. | MVFC Berettyóújfalu | |
11. | TFSE-Tent Budapest | |
12. | Á Studió Nyíregyháza |