WEBLAP
szrt_tm_radar_ads_1170x450_0812.jpg
borito2021.png
1.jpg
Nagy tétje volt az eheti Futsal rangadónak. Ha nyernek a mieink, akkor már biztos a felsőházba jutás. Sikerrel vették az akadályt a zöld-fehér játékosok, és a győztes mérkőzéssel bekerültünk a felsőházba. Turzó József vezetőedző munkája egyre jobban látszik a csapat játékán. Kemény munkával készültünk erre a rangadóra, ami meglátszott már a mérkőzés elején, mivel komoly előnyre tettük szert. A Göcsej csapata próbált erősíteni, de ez már kevésnek bizonyult és nem tudták megállítani a lehengerlő szombathelyi gőzmozdonyt. A Haladás VSE megérdemelten hozta haza a 3 pontot, bízunk a további zöld-fehér sikerekben.
Haladás: Sásdy, Gyimesi, Matyi (kapusok) - Gyurcsányi, Öreglaki, Németh E., Vidák, Bencsik, Hegyesi, Hajmási, Horváth P., Sipos, Halmos, Németh P.
Vezetőedző: Turzók József
Hosszú tél után indul az Atlétika szezon. A hideg évszak során kevés lehetőségük van a versenyzőknek, hogy gyakoroljanak, és éles szituációban kipróbálhassák magukat. Március elején indulnak a megmérettetések és ilyenkor kezdenek ráhangolódni a versenyszezonra.
A szombati versenyen a nagy szél nehezítette meg az esetleges jobb eredmények elérését, ezért ifi versenyzőink elmaradtak a legjobbjuktól. A helyezéseink elfogadhatóak, sőt Kovács Eszter 4. helye a legjobb lett a HVSE gerelyhajítói között.
Ifjúsági gerelyhajítás leány 500 g: 4. hely Kovács Eszter 35,62 m
Folytatódik a negatív siker sorozat a zöld fehér Klubnál. Hétvégén idegenben játszottunk a Kozármisleny csapata ellen. A korai kelés és a hosszú út fárasztotta csapatnak nem sikerült megtörni a jeget és zsinórban a negyedik vereségünket könyvelhetjük el. Csapatunk még csak árnyéka sem volt a múlt hétvégi önmagának. SZKKA elleni meccsen kimondottan jó formát láthattunk a lányoktól, amit most nem tudtak reprodukálni.
Már a mérkőzés elején meglépett az ellenfél és a félidő végére 10 gólos különbség mutatkozott az eredmény kijelzőn. 30 kihagyott helyzet mellett a védekezésünk is akadozott. Hamar Zoltán megpróbált több fajta stratégiát, és mindenki játék lehetőséget kapott különböző posztokon, de sajnos semmi sem segített. A lányok a második félidő felénél kezdtek magukra találni és az utolsó percekben sikerült 5 gólra csökkenteni a különbséget, viszont az idő már kevésnek bizonyult. Sok-sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és az ellenfelünk ki is használta az elhibázott lehetőségeinket. Összességében ezt a meccset mi vesztettük el, de nincs megállás, jövő héten folytatódik a bajnokság, ahol megpróbálhatjuk kijavítani a mostani vereségünket.
Kozármisleny, Városi Sportcsarnok, 150 néző
Vezette: Asztalos Bence, Bárkányi Gábor
Versenybírók: Ferenczi Tamásné, Ropoli Zoltán
Haladás VSE: Márkus – Sebestyén 1, Takács K. 3 (1), Gerencsér 1, Szabó J. 4, Hegedüs D. 5 (1), Hrabovszky 1
Csere: Dudora (kapus), Guttyán 4 (1), Kaposvári 2, Freiberger 1, Bolfán 1, Baranyai, Doncsecz, Kiss N.
Vezetőedző: Hamar Zoltán
Kozármisleny SE: Radochay – Horváth G. 2, Halász B. 3, Linder 4, Szöllősi D. 1, Spán 9 (6), Schäffer 3
Csere: Gadányi, Vig (kapusok), Fekete A. 2, Zeba 2, Egervári 1, Tóth T. 1, Humel, Menyhei Cs., Szemmelrock
Vezetőedző: Kovács Tamás
Szombathelyen a Sugár úti Atlétikai Centrumban rendezték Magyarország 2017-es Felnőtt, Serdülő és Újonc Téli Dobó Bajnokságát február 25-én. (Az ifi és junior korosztályé március 4-én lesz szintén Szombathelyen). Három dobószámban - kalapácsvetés, diszkoszvetés, gerelyhajítás - szabadtéren, míg súlylökésben fedett pályán, a Kiscsarnokban folytak a versenyek.
A hosszú és hideg tél miatt eddig csak kevés lehetőségünk volt a szabadban edzeni és gerelyt hajítani. Ennek ellenére serdülő és utánpótlás korú versenyzőink, korcsoportot váltva, a tavalyi eredményekhez képest, így is a nagyon jól kezdték az évet, mindjárt egyéni csúccsal indítottak.
Gerelyhajító csapatom eredményei a következők:
Fiú Gerelyhajítás serdülő (600gr) – Döntő:
10.hely: Porpáczy Tamás (2003) Haladás VSE 38.56m
Leány Súlylökés serdülő (3kg) fedett pálya – Döntő
4.hely: Beretzky Boglárka (2003) Haladás VSE 11.49m
13.hely Fonyadt Orsolya (2003) Haladás VSE 9.13m
Leány Gerelyhajítás (500gr) – Döntő
6.hely Beretzky Boglárka (2003) Haladás VSE 37.00m
19.hely Fonyadt Orsolya 2003 Haladás VSE 23.53m
Felnött Női Gerelyhajítás (600g) – Döntő:
5.hely: Vörös Vivien Kitti (1995) Haladás VSE 20.78m
Telt házzal kezdte meg a mérkőzést a Haladás VSE és az SZKKA csapata. Az ellenfél szurkolóinak meglepetésére az első félidő utolsó harmadáig a HVSE lányai vezettek. A régi zöld-fehér csapatnak elég lassan sikerült felvenni a játék ritmusát és úgy tűnt a fiatalok tartani tudják 2-3 gólos előnyüket. Az őszi szezonban 19 gólos különbséggel kaptunk ki, míg a mai mérkőzésen már csak 5 találattal tudott jobb lenni ellenfelünk az NB1-s igazolásai ellenére.
Budapest több Országos bajnokságnak is helyt adott az elmúlt héten. A FeHOVA keretein belül került megrendezésre a 3D Terem OB, az IFAA Terem OB, és a WA Terem OB. A megmérettetések csütörtökön kezdődtek a 3D versennyel. Több versenyzőnk is képviselte a zöld fehér együttest. Szinte minden korosztályban és versenyen sikerült érmet szereznünk. Sok helyen csak 1-1 pontont múlott az aranyérem.
Eredmények:
3D Terem Országos Bajnokság
Molnár József - 1. hely
Talpas Gy. Csaba - 2. hely
IFAA Terem Országos Bajnokság
Tomsics Balázs - 2. hely
WA Terem Országos Bajnokság
Csikós Péter - gyerek vadászreflex - 2. hely
Baranyai Levente - gyerek barebow - 2. hely
Molnár József - 2. hely
Talpas Gy. CSaba - 3. hely
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. |
![]() |
3 |
2. |
![]() |
3 |
3. |
![]() |
0 |
4. |
![]() |
0 |
5. |
![]() |
|
6. |
![]() |
|
7. |
![]() |
|
8. |
![]() |
|
9. |
![]() |
|
10. |
![]() |
|
11. |
![]() |
|
12. |
![]() |