Hétvégén a következő állomáson is tovább robogott a HVSE gőzmozdony. Nagyszerű teljesítménnyel folytatták a bajnokságot röplabdázóink, így az idei évben már két győzelmünk is van. 

dr. Mucsi Péter, a Haladás vezetőedzője: Nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk. Bár a Veszprém csapata nagyon fiatal játékosokból áll és hiányzójuk is volt, nagyon oda kellett figyelnünk. A sebességbeli különbség azért érezhető volt és félő, ha átvesszük ellenfelünk tempóját, nehezen pörgünk fel. A győzelem mellett egyébként annak is örülhetünk, hogy az influenzától tizedelt csapatban remekül szálltak be a fiatalok. Az elkövetkezendőkben is számítok rájuk és szeretnék egyre több időt biztosítani számukra, hogy szokják a felnőtt mérkőzések légkörét is

Haladás VSE - Veszprém 3:0

Bővebben: KATTINTS IDE

 

PTE PEAC – Haladás VSE/Sportiskola 3:1

Junior: PTE PEAC – Haladás VSE/Sportiskola 0:3

Rangadóra készültek a röplabdás lányok Mecsekalján, hiszen a veretlen Haladás VSE/SI látogatott a csupán egyetlen vereséggel (az is a Haladástól) a tabella második helyén álló PTE PEAC gárdájához.

dr. Mucsi Péter: Érzelem dús mérkőzésen szenvedtünk vereséget a nagyon motiváltan, magas szinten teljesítő pécsi csapattól. Az első játszma 90%-ban megvalósítottuk a begyakorolt taktikai elemeket és ezzel sikeresek voltunk. Egy rövidzárlatnak köszönhetően elvesztettük a már szinte megnyert játszmát és ezzel a mélybe taszítottuk magunkat. Minden dicséretet megérdemelnek a lányaim, hiszen képesek volt ebből felállni és óriási tartásról téve tanúbizonyságot megnyerni a második játszmát. Ma nem bírtuk el a lelki nyomást és rendre rossz döntéseket hoztunk. Ennek ellenére a lányok nagyon akartak nyerni és mindent megtették a győzelemért. A vereségért magamra vállalom a felelősséget! Gratulálok a kimagaslóan teljesítő PEAC-nak!

HALADÁS VSE - Szent Benedek Balatönfüred 3:2

dr Mucsi Péter: 
Izgalmas mérkőzést játszottunk. Egy nagyon jó játékosokból álló, a feljutást célként kitűző, megerősített csapatot sikerült ma legyőznünk. A lányok ismét bizonyították, hogy nagy szívük van és nehéz helyzetekben is igazi végletekig küzdő sportemberek. Vannak játékelemek, amelyek javításra szorulnak, de kiélezett helyzetben, olyan erényeket csillogtattak a lányok, amelyek bizakodásra adhatnak okot a jövőre nézve.

JUNIOR

Szent-Benedek Balatonfüred - Haladás VSE/sportiskola 1:3 (-12,-21,12,-22)

Közgáz SC – Haladás VSE/Sportiskola 1:3

Junior Közgáz SC – Haladás VSE/Sportiskola 0:3

Dr. Mucsi Péter: A mérkőzés elején lazább koncentráció megbosszulta magát és így szinte ajándékba adtuk az első játszmát. A második szettben már látszott az a tűz, egymásért, a csapatért hajtó hozzáállás, amely miatt eddig sikeresek vagyunk a bajnokságban. Örülök, hogy a játék több elemében, így nyitásokban, sáncban lépkedünk előre, azonban nyitásfogadásunk jelentős javításra szorul.  Gratulálok a lányoknak, hogy az alapszakasz első körét veretlenül zárták. Szerdán arra is fény derül, hogy hol tartunk a nagyokhoz képest a munkában, hiszen az NBI tavalyi bronzérmesét, az UTE csapatát fogadjuk 17:30-kor hazai pályán, a Magyar kupában.

Honvéd Zrínyi - Haladás VSE/Sportiskola 3:0 (22,22,13)

Nagyon motiváltan játszotta végig a mérkőzést a Haladás. Kiválóan működött a sánc és ennek köszönhetően a védekezés is parádésra sikerült. Okosan, taktikusan szerváló szombathelyi lányok a játék minden elemében ellenfelük fölé nőttek és megérdemelten hozták el a 3 pontot Budapestről.

Haladás VSE/Sportiskola – Kalocsai SE 3:0 (22,12,10)

Junior: Haladás VSE/Sportiskola - Kalocsai SE 3:0 (20,21,23)

dr. Mucsi Péter: Az első játszmát nagy előnyről, majdnem sikerült megnyernünk a Kalocsának. Ezt leszámítva nagyon motivált, taktikailag is egyre érettebb játékkal sikerült diadalmaskodnunk. Külön öröm, hogy a beálló fiatalok nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, nagy érdemeket szereztek a győzelemben. Köszönjük szépszámú közönségünknek a remek hangulatot!

Haladás VSE-Sportiskola – PTE PEAC 3:1

Igazi rangadóval indult a szezon az előző szezonban bajnok HVSE-SI csapata számára. Hazai pályán fogadta a bajnokság ezüstérmesét a PTE Peac csapatát. Első meccsüket a bajnokságban sikeresen zártuk!
Jól indított a Pécs, míg a zöldek megilletődötten kezdték a találkozót. 2-3 pontos előnyét egészen a játszma közepéig tudta tartani a vendégcsapat. Kezdett túllépni a kezdeti megilletődöttségén a hazai gárda. Merklinné és Bokor Laura szélsőjátékával sikerült átvenniük a vezetést.22-19-es Hali vezetésnél úgy tűnt sikerülhet játszmagyőzelemmel indítani az új szezont. Sajnos nem sikerült a játszma végjátékában is fenntartani a megfelelő koncentráció, amely megbosszulta magát és pécsi lányok kiénekelték a sajtot a hazaiak szájából.

Veszprémi ESC - Haladás VSE/Sportiskola 1:3 (-15,-22, 24,-18)

Junior: Veszprémi ESC - Haladás VSE/Sportiskola 0:3 (12,21, 21,)

Idegenbe látogatott a Haladás VSE női röplabda csapata. Győzelemmel tért haza mindkét csapatunk, így a sikersorozat folytatódik. 

dr. Mucsi Péter: "Örülünk a győzelemnek, hogy megőriztük veretlenségünket. A játékunk nem volt mindig zökkenőmentes, de a kötelezőnek kikiáltott győzelmek mindig nehezek, mert a koncentráció tudat alatt nincs a csúcsponton. Ennek ellenére végig motivált játékot játszottunk és amikor kellett összekapták magukat a lányok, végül magabiztosan megnyerték a találkozót. Látjuk a hibáinkat. A héten bízunk benne, hogy zavartalanul tudunk edzeni és akkor előbbre tudunk lépni ezekben is."

14. forduló NBII-s forduló:

Közgáz - HVSE/VSA 1:3
Kalocsa - Szoese 1:3
Vesc - Pte Peac 0:3
Szent-Benedek - Ikrény 3:2

NBII női röplabda alapszakasz nyugat végeredménye:

1. Haladás VSE-Vasi Sport Akadémia 36

2. Szent Benedek-Balatonfüred 31
3. PTE-PEAC 30
4. SZoESE 21
5. Közgáz SC és DSK 17
6. Ikrényi DSK 15
7. Kalocsai SE 11
8. VESC 7

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!

Futsal NB1 Tabella

Pos Team Pts
1. MVFC Berettyóújfalu 50
2. Haladás VSE 46
3. Nyírgyulaj KSE 29
4. FTC Fisher Klíma 26
5. Dunaferr DueDutrade FC 25
6. Aramis SE 25
7. Debreceni Egyetemi AC 20
8. Futsal Veszprém 16
9. Rubeola FC 11
10. SG Kecskeméti Futsal 10

Következő mérkőzések

Go to top