Szakosztályok

Kiélezett párharcon maradt alul U17-es futsalcsapatunk 4–3-ra az Aramis ellen; erősen megfogyatkozott U19-es együttesünk pedig egy félidő erejéig tudta megnehezíteni a budaörsiek dolgát, végül 4–1-es vereséget szenvedett a Haladás Sportcsarnokban.

NB III.-as labdarúgóink 1­–1-es döntetlent értek el a Puskás Akadémia FC II. vendégeként. A második félidőben előbb riválisunk szerzett vezetést, majd Czuczi Péter góljával egyenlítettünk.

Másodosztályú futsalcsapatunk 5–2-re múlta felül hazai környezetben az éllovas UTE gárdáját. A tabella első helyét is érő győzelemből Volner Bence három találattal vette ki a részét, mellette Knizs Olivér és Kiss Patrik is bevette az újpesti kaput.

Elrajtolt a sakkszezon, NB I.-es és NB II.-es csapatunk is riválisa otthonában aratott fölényes győzelemmel kezdte az idényt. 12 esztendős játékosunk, Bolla Zsófia első bajnokiján a teljes pontot begyűjtve járult hozzá a sikerhez, hasonlóan a 2012-es születésű Pergel Bencéhez.

Másodosztályú női röplabdásaink 3:0-ra győzték le otthonában az UNI Győr SZESE csapatát az idény nyitányán.

Ifjú futballistáink kitűnő teljesítménnyel szerepeltek az elmúlt fordulóban. Hazai pályán volt sikeres U19-es, U17-es, U16-os és U15-ös együttesünk; idegenben pedig U14-es és U12-es csapatunk diadalmaskodott. U13-asainknak nem sikerült pontot szerezni Pápán, U11-eseink Ajkán gyűjtöttek tapasztalatokat a Bozsik-program keretében.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Újpest FC
6. Magyar Futsal Akadémia
7. DEAC
8. MVFC Berettyóújfalu
9. TFSE-Tent Budapest
10. Á Studió Nyíregyháza
11. Vehir.hu Futsal Veszprém
12. Rubeola FC
Go to top