A Haladás VSE együttműködési szerződést kötött a Veszprém Kézilabda Akadémiával, melynek keretében a legtehetségesebb szombathelyi fiatalok az ország egyik leghíresebb utánpótlásképző centrumába kerülhetnek.
Az U19-es futballcsapatunk a 6., míg az U17-es az 5. helyen zárta korosztálya bajnokságát. Kifejezetten örömteli, hogy a játékosaink egyénileg sokat fejlődtek, többen is belekóstolhattak a felnőtt labdarúgásba.
A napokban megkötött szerződésnek köszönhetően ősztől felnőtt labdarúgócsapatot is működtet a Haladás VSE. Ennek köszönhetően az utánpótlásunk képzési rendszere két évvel meghosszabbodik, és jövőképpel is tudunk szolgálni a fiataljaink számára.
A biztos bennmaradás mellett tekintélyt is szereztünk
Egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy a Haladás VSE U18-as férfi kézilabdacsapata meghosszabbítja a tagságát az I. osztályban, ahol a Nyugati-csoport 8. helyére futott be Mátés István legénysége.
A Haladás VSE utánpótlás labdarúgói végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva nyerték az MLSZ Regionális Nyugati-csoportjának küzdelmeit a 2024/25-ös szezonban.
A Haladás VSE NB II.-es női röplabdacsapata a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3–2-re verte a KRE SC együttesét, és így aranyérmmel zárta a 2024/25-ös pontvadászatot. A mieink ezzel a sikerrel feljutottak az NB I.-be.
A felsőházi rájátszás utolsó játéknapján sorsdöntő mérkőzésen fogadja a Haladás VSE női röplabdacsapata a KRE SC együttesét. A derbi szombaton 17.30 órakor kezdődik a Haladás Sportkomplexumban.
A Haladás VSE leány röplabdacsapata a harmadik helyezést szerezte meg az I. osztályú bajnokság végén rendezett hatos döntőben. A háromnapos torna legjobb centere Kovács Anna lett.