
Az utóbbi évek egyik legparádésabb, legnagyobb győzelmét aratta a Haladás VSE futsalcsapata azzal, hogy tavaly december elején, a bajnokság alapszakaszának 12. fordulójában 10:0-ra legyőzte a Ferencváros együttesét. A nagy Fradi-verésből a szombathelyiek fiataljai is alaposan kivették a részüket. A remek mérkőzésről és a nagycsapat keretéig vezető útról kérdeztük négyüket.
Bővebben...

Alkalmazkodtak a kialakult helyzethez sportíjász szakosztályunk élversenyzői és, ha nehezen is, de megoldják a felmerülő problémákat.
Bővebben...

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt szünetelnek az edzések az utánpótlás labdarúgóinknál. Focistapalántáink a nálunk dolgozó szakemberek útmutatása alapján otthon tudják elvégezni a rájuk kiszabott feladatokat. A részletekről Szenczi Imre nyilatkozott honlapunknak.
Bővebben...

Edzéseket tartanak, háziversenyeket rendeznek klubunk sakkozói az internet segítségével. Szerdától pedig az országos szövetség indít két egyenként 10-10 viadalból álló erőpróbát, melyeken a Hali játékosai is indulhatnak.
Bővebben...

Felnőtt futsalcsapatunk egyik legtehetségesebb fiatal játékosa Gerencsér Antal, aki most a Nagy Lajos Gimnázium helyett otthoni környezetben próbálja meg elsajátítani a tananyagot.
Bővebben...

A koronavírus-fertőzés veszélye miatt klubunk súlyemelői előtt is bezárt a Haladás Sportkomplexum, így ők is kénytelenek voltak átalakítani edzésprogramjukat, hétköznapi életüket. A részletekről kérdeztük Gyürüs Barbit, Polgár Mirit és Boros Vikit.
Bővebben...
Go to top