
Bravúros Tornagyőzelem Debrecenben - Elhozta U11-es fiú csapatunk az aranyérmet a debreceni Főnix-stadionból, minekután sorozatban legyőzte nagyobb nevű ellenfeleit. Takács Gabriella tanítványai bravúrt bravúrra halmoztak, mindemellett pedig rendkívül látványosan kézilabdáztak. A csoportgyőzelem után senki sem tudott érdemben megállítani minket, a döntő körmérkőzésein pedig a zöld-fehérek diadalmaskodtak jobb gólkülönbségük végett. Többek között a Szegedet, a Tatabányát, a Balmazújvárost, a Kecskemétet és a Debrecent is maga mögé utasítva bajnokok lettünk a tizenkét csapatos tornán! Fiatal gárdánk nem először szerez hallatlan örömet anyaegyesületének, a Haladás VSE büszke ifjú növendékeire és a jövőben is támogatásáról biztosítja tehetséges lurkóinkat.
Bővebben...

„A győzelem megunhatatlan”- Horváth Péter régóta a Haladás szolgálatában - A mai napig tisztelettudóan lép be az öltözőbe, pedig a Haladás technikás futsalosának eddigi karrierjében igazán nem lehet hiányérzet. Közvetlen, szerény személyiségű sportoló, kvalitását, játéktudását azonban többször bizonyította tétmérkőzéseken is. Hovatovább edzőként az utánpótlásban jeleskedik. Horváth Péter szinte a kezdetektől a zöld-fehérekért dolgozik, az élete pedig a labdarúgás körül forog. A szombathelyiek karmestere az elvégzett munkában hisz, lévén, hogy a sportban, amit az élet egyszer elvesz, azt többnyire vissza is adja. A szerencse azonban csak azokhoz csenget be, akik felkészülten várják a lehetőségeket. A csapat már belevágott az edzésekbe, így a szezon előkészületei jóformán sínen vannak. A kezdetekről, a teremlabdarúgás sajátosságairól, a Haladás előtt álló lehetőségekről és az edzősködésről is faggatta honlapunk a nagy munkabírású játékost.
Bővebben...

Közel két hónap kényszerpihenő után, a „tavaszi” szezonkezdet nyitómérkőzésén Nagyatádra látogattunk a pontszerzés nem titkolt reményében. Az első félidőben az új játékosokkal felálló Haladás meglepte ellenfelét, ám a második felvonásban addig mutatott szervezett játéka atomjaira esett szét. A házigazda átlövő-potenciáljának és rutinjának köszönhetően megérdemelten szerezte meg a győzelmet.
Bővebben...

Kovács László ért a gyerekek nyelvén is - Nem csak a kiváló paraméterekkel rendelkező érett kézilabdázóknak, hanem a fiataloknak is fontos, hogy egyénileg foglalkozzanak velük a posztjuknak megfelelően. Kovács László vezetőedző irányításával hetente egy alkalommal cél specifikus edzések kerülnek megrendezésre, ahol a szakmáért felelős edző az utánpótlás játékosokat individuális képzésben részesíti. Minden szombaton kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetősége van a játék részelemeinek gyakorlására, önálló kapusképzésünk és mezőnyjátékos fejlesztésünk keretében. Az egyesület számára fontos, hogy valamennyi sportoló lehetőséget kapjon, így nem hagyjuk parlagon azokat, akik igényt támasztanak növendékük megfelelő szakmai hátterének biztosítására folyamatos kontroll mellett.
Bővebben...

U9-es és U11-es alakulatunk is aranyéremmel tért haza Gratweinből
Bővebben...

Remek játékkal szerezte meg a második helyet U-10-es csapatunk a Haladás VSE Labdarúgó Szakosztálya által szervezett Tebeli György Nemzetközi Emléktornán. Sok néző, jó mérkőzések, fantasztikus gólok jellemezték a Haladás Sportkomplexumban megrendezésre került nemzetközi tornát. Dr. Hende Csaba az országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke nyitotta meg a rendezvényt. Az egész napos tornán mindenki, mind a résztvevő csapatok és a kilátogató szurkolók is remekül érezték magukat.
Bővebben...
Go to top