
Az éllovas fővárosi lila-fehérek ellen arattak nagy csatában 4–3-as győzelmet a Haladás Sportkomplexumban Felipe Conde tanítványai, akik így helyet cseréltek a vendégekkel, és a tabella első helyére léptek előre.
Bővebben...

Az NB III. bajnokság 9. fordulójában labdarúgócsapatunk a Credobus Mosonmagyaróvár együttesét látja vendégül a Haladás Sportkomplexumban. A mérkőzés vasárnap, 16 órakor veszi kezdetét. Ellenfelünk eddig 3 győzelmet, 4 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el, így jelenleg 13 ponttal a tabella hatodik helyén áll.
Bővebben...

A Szombathelyi Haladás VSE ökölvívó szakosztályában történt esettel kapcsolatban az egyesület az alábbi közleményt adja ki: az egyesület a szülői panaszt követően a belső vizsgálatot azonnali hatállyal megkezdte, a vizsgálatok lezárásáig az ügyben az egyesület nem kíván nyilatkozni.

A tavalyi bajnoki döntőben legyőzött Kecskemét otthonában nyert 3–1-re címvédő futsalcsapatunk, még pedig úgy, hogy a végeredmény már az első félidőben kialakult.
Bővebben...

Akárcsak korábban Budaörsön, Győrben is úgy játszott 3–3-as döntetlent NB III.-as futballcsapatunk, hogy a mérkőzés utolsó pillanataiban kaptunk gólt, és így úszott el a győzelmünk.
Bővebben...

A Haladás szeptemberben is vár minden sportolnivágyót! Akár kipróbálnád magad birkózásban, futsalban vagy atlétikában, itt a helyed! A különböző sportágakhoz hozzáértő szakemberek biztosítják a kezdők és haladók számára is a lehetőséget a fejlődésre. Ne maradj le, jelentkezz, és sportolj velünk az aktív és egészséges életmódért a Európai Sporthét keretein belül.
Bővebben...
Go to top