Idegenben győztünk a feljutásért folytatott párharcban

Megyei I. osztályú futballcsapatunk az NB III.-as szereplésért folytatott osztályozó párharc idegenbeli mérkőzését 2–1-re megnyerte az Orosháza ellen. Ferencz Zoltán találatával egygólos előnnyel pihenhettünk meg, majd a második játékrészben a hazaiak egyenlítésére Tóth Márton válaszolt. Győzelmünkkel lépéselőnyből várhatjuk a vasárnapi, mindent eldöntő hazai visszavágót.
Bővebben...
Együttműködés az Illés Akadémia és a Haladás VSE között

Együttműködési megállapodást kötöttünk az Illés Akadémiával a Magyar Labdarúgó Szövetség által kialakított szakmai irányelveket követve. Közös célunk, hogy a Haladás VSE körzetközponti egyesületként, az Illés Akadémia pedig, mint kiemelt státuszú akadémia folyamatos szakmai egyeztetés és irányvonal általi közös munkát folytasson.
Bővebben...
Eszeveszett gólvadászatban szereztük meg a bajnoki címet

Szenczi Imre vezette Megyei I. osztályú labdarúgóink 6–0-ra nyertek a Jánosháza otthonában a bajnokság utolsó játéknapján. Ferencz Zoltán mesterhármasa mellett Tarján Patrik, Pap Márton és Péter Ábrahám talált be; ezzel pedig a lefújás pillanatában eldőlt, a mieink ünnepelhetik a bajnoki címet. U19-eseink szintén magabiztos, 9–0-s sikert arattak a Jánosháza korosztályos együttese ellen. Márkus Gábor irányította fiataljaink remek hajrájukkal egészen az ezüstéremig meneteltek.
Bővebben...
Nagyszerűen hajráztak fiataljaink

Utánpótláskorú labdarúgócsapataink mindegyike ponttal, pontokkal gazdagodott az utolsó előtti játéknapon. U17-eseink dunaújvárosi sikerükkel egy fordulóval a szezonzárás előtt már a bajnoki címnek is örülhettek. U19-eseink, U14-eseink, U13-asaink, valamint U12-eseink is legyőzték riválisukat. U16-os és U15-ös csapatunk pedig a listavezetők otthonából raboltak pontot.
Bővebben...
Itthon tartottuk a pontokat a Körmend ellen

Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk 3–1-re győzte le a Körmend gárdáját a szezon utolsó hazai játéknapján. Találatainkat az első játékrészben szereztük: Tóth Márton, Pap Márton, majd Szenczi Bence volt eredményes. A forduló eredményei alapján hét gól az előnyünk a tabellán, május 27-én a Jánosháza otthonában szerezhetjük meg a bajnoki címet. U19-eseink 8–0-ra nyertek a korosztályos körmendi együttes ellen.
Bővebben...
Ezüstérmesek lettünk a Halmosi-kupában

Végletekig kiélezett csatában, büntetőkkel maradtak alul Megyei I. osztályú futballistáink a Király SE-vel szemben a Haladás-stadionban rendezett megyei kupadöntőn. A Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa fináléjának rendes játékidejében a 3–3-as döntetlent követően gól nélküli hosszabbítás következett, végül a tizenegyes-párbajban 6–5-ös vereséget szenvedtünk. Csapatunk hároméves fennállása során másodszor szerezte meg a sorozat ezüstérmét.
Bővebben...
Fontos győzelmek és értékes döntetlenek

Ifjú futballistáink egy híján minden párharcukon pontot, pontokat szereztek az elmúlt játéknapon. U17-eseink győzelmükkel őrzik elsőségüket a tabellán, U14-eseink pedig sikerükkel bebiztosították bajnoki címüket egy fordulóval a szezonzárás előtt. U16-os, U15-ös és U13-as csapatunk elszánt küzdelmekben egalizáltak riválisukkal, míg U12-es fiataljaink alulmaradtak ellenfelükkel szemben.
Bővebben...
A 100. gólunkat lőttük a tápláni gólparádén

Megyei I. osztályú futballistáink 12–0-s győzelmet arattak a Táplán otthonában. A 28. játéknapon született eredmények alapján továbbra is 12 gól az előnyünk a tabella élén. U19-es csapatunk szintén magabiztosan nyerte meg a korosztályos találkozót, 10–0-ra múlták felül tápláni riválisukat.
Bővebben...
Nagy csatákat nyertünk meg

Fiatal labdarúgóink hét játéknapon győzték le riválisukat, U16-osaink pedig csupán egyetlen találattal maradtak alul Pécsen. U19-eseink két mérkőzésen is pályára léptek négy nap alatt, mindkettőn begyűjtötték a pontokat. U17-eseink bombagóllal döntötték el javukra a mérkőzést; U15-ös, U13-as ésU12-es korosztályunk fölényes sikert aratott aktuális ellenfelével szemben. U14-eseink a Lurkó elleni diadalukkal egyetlen lépésre vannak a bajnoki címtől.
Bővebben...
Go to top