Ezúttal is kitettek magukért a fiatalok

Utánpótláskorú labdarúgóink hat mérkőzésen voltak érdekeltek az elmúlt napokban. Négy csapatunk győztesként hagyta el a pályát, emellett egy döntetlen és egy vereség a mérleg. U14-es korosztályunk gólzáporos, 16-0-s sikert aratott az Andráshida otthonában a régiós kiemelt bajnokságban.
Bővebben...
Győzelem az utolsó őszi találkozón

Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk 2-0-s sikert aratott a Szentgotthárd együttese felett a bajnokság 15. fordulójában. A mieinknek három vereség után sikerült újra nyerni, ez pedig azt jelenti, hogy mindössze hét pontra a dobogótól, az 5. helyről várhatjuk a tavaszi folytatást.
Bővebben...
Két győzelem, egy döntetlen

Az elmúlt hétvégén mindössze három utánpótláscsapatunk játszott bajnoki mérkőzést az előrehozott találkozók, valamint a megyei bajnokságok őszi idényének vége miatt. U16-os korosztályunk a Budaörsöt múlták felül, míg az U14-esek a Győr csapatát győzték le. U15-ös csapatunk gólgazdag mérkőzésen 3-3-as döntetlent ért el a Dunaharaszti otthonában.
Bővebben...
Egygólos vereség Rábapatyon
.jpg)
Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk nagy csatában szenvedett 2-3-as vereséget a pontvadászat 14. játéknapján. Péter Ábrahám góljával ugyan vezettünk, a hazaiak fordítása után pedig Szakály Benjámin révén egalizáltunk, a harmadik bekapott találatra azonban már nem tudtunk válaszolni.
Bővebben...
Nagyüzem és magabiztos győzelmek

Nem szenvedtek hiányt mérkőzésekből fiatal futballistáink, akik közül U19-es, valamint U17-es együttesünk kétszer is pályára lépett egy hét alatt. U14-eseink egy híján húsz találatig jutottak Andráshidán, a legkisebbek pedig ügyesen alkalmazták a tanultakat a nagykanizsai Bozsik-tornán.
Bővebben...
Csak megnehezíteni tudtuk a Vép dolgát

Erősen tartalékos felnőtt labdarúgócsapatunk az első félidőben jól tartotta magát a Vép otthonában, ám a folytatásban nyolc perc alatt kétszer is eredményes volt a házigazda, mi pedig - az idényben első alkalommal - nem tudtunk betalálni, és végül 2-0-s vereséget szenvedtünk.
Bővebben...
Fordulatos, öt szettes mérkőzésen múlt felül minket a Palota

NB II.-es női röplabdacsapatunk nagyot küzdött, ám végül 2:3-as vereséget szenvedett a Palota együttesétől.
Bővebben...
Mozgalmas napok vannak fiataljaink mögött

Minden korosztályban pályára léptek ifjú labdarúgóink. U19-es csapatunk kétszer is, és hazai mérkőzésükön megszerezték első győzelmüket is a szezonban. U16-os és U14-es csapatunk pedig a régiós, valamint a megyei sorozatban is nyerni tudott.
Bővebben...
Magabiztos győzelem a Lukácsháza otthonában

Az ötödik győzelmét ünnepelhette Megyei I. osztályú labdarúgócsapatunk, a Lukácsháza otthonából 7-0-s győzelemmel hozták haza a 3 pontot. Szenczi Imre tanítványai remek csapatjátékkal érték el ezt a fölényes sikert, öt játékosunk is eredményes tudott lenni.
Bővebben...
Go to top