NB II.-es csapatunk az éllovas UTE ellen 6-2-es vereséget szenvedett a Haladás Sportkomplexumban. A mieink mindkét félidőben egy-egy gólt szereztek, Volner Bence, valamint Horváth Zénó volt eredményes.
A továbbra is tartalékosan felálló NB I.-es futsalcsapatunk gólnélküli első félidőt követően szenvedett 3-0-s vereséget hazai környezetben az MVFC Berettyóújfalu együttesétől az alapszakasz 17. fordulójában.
Tizenkét játékosunk kapott meghívót a férfi futsal A és U19-es válogatott február 1. és 6. között megrendezésre kerülő budapesti programjára, melyben a felnőtt csapat két barátságos felkészülési mérkőzésen is pályára lép Málta ellen.
Az Újpest RFC-220Volt otthonában 3-2-es vereséget szenvedett a koronavírus miatt megfogyatkozott élvonalbeli futsalcsapatunk. Hat NB I.-es játékosunkat négy másodosztályban szereplő futsalosunk egészítette ki, és harcoltak együtt a felső-házi tagságért küzdő fővárosiak ellen. A nehéz helyzetben példásan helytálló együttesünk két találata is jól mutatja az összefogás erejét: Vas Ádám mellett Vidák Balázs fejezte ki gólban támogatását.
Utánpótláskorú futsalosaink számára is folytatódtak a bajnokság küzdelmei. A derekas helytállás ellenére U20-as csapatunk 6-1-es, míg U17-es együttesünk 12-5-ös vereséget szenvedett az Aramis otthonában. A Vidák Balázs vezette U15-ös korosztály mindkét mérkőzését megnyerte a megyei bajnokságban, az U13-as fiúk pedig egy győzelemmel és három vereséggel zárták az aktuális fordulót.