Zöld-fehér rangadó a nyitányon

A sorsolás alapján az NB I-es bajnokság első fordulójában, augusztus 31-én a Ferencváros otthonába látogat futsalcsapatunk. A nagy rivális Berettyóújfaluval a 4. körben találkoznak majd először a mieink, még pedig idegenben.
Bővebben...
Megkezdte a felkészülést futsalcsapatunk

Hosszú szünet után ismét edzésbe állhattak felnőtt futsalosaink. Juanra mester az első héten kilenc foglalkozást tart a keret tagjainak.
Bővebben...
Rendhagyó táborozás

A koronavírus-járvány miatt ezúttal nem a lezárult szezon befejezését, hanem az új idény elindítását jelenti a futsal utánpótlásunk részére rendezett hagyományos tábor. A gyerekek öt napon át tréningeznek, szórakoznak az edzők felügyelete mellett.
Bővebben...
Három versengésre neveztünk

A hétfőn délben lejárt határidő előtt klubunk futsal szakosztálya három nevezést adott le, így már biztosan indítunk csapatot az NB I-ben, az NB II-ben és a Magyar Kupában is.
Bővebben...
Kiskutya, nagy öröm

Vas Ádám párjával együtt boldog tulajdonosai egy három hónapos kutyusnak. A pici Jack Russel Terrier már eddig is sok szép pillanatot szerzett gazdáinak.
Bővebben...
Bombaerős marad futsal csapatunk

Klubunk öt válogatott futsal játékossal hosszabbította meg a június 30-án lejáró szerződését. Ennek köszönhetően Alasztics Marcell, Dávid Richárd, Dróth Zoltán, Hajmási Milán és Vas Ádám is a Haladás együttesét erősíti a 2020-2021-es szezonban is.
Bővebben...
Elkészült a kiírás

A Magyar Labdarúgó Szövetség közzétette a 2020-2021-es futsal szezon kiírását. A kluboknak 2020. július 13-án 12 óráig kell feltölteniük az MLSZ ügyviteli rendszerébe a nevezéseiket.
Bővebben...
Jó csapatnak, jó szurkolni

Futsal sportágban minden kétséget kizáróan mi rendelkezünk az ország legjobb és egyben legnépesebb szurkolótáborával. A Szombathelyi Fanatikusok valamennyi hazai mérkőzésen remek hangulatot teremtenek, de gyakran idegenbe is elkísérik kedvenceiket.
Bővebben...
Félszavakból is értik egymást

Három olyan tagja is van klubunk futsalcsapatának, aki 2018-ban a Rába ETO színeiben pályára léphetett a Bajnokok Ligája négyes döntőjében: Juanra Calvo együttesünk vezetőedzője, míg Dávid Richárd és Alasztics Marcell a játékoskeretet erősítik.
Bővebben...
Go to top