WEBLAP
borito2021.png
1.jpg
Mai nappal vizsgáztak a tanítványok a 4 napos képzés után, aminek az első két alkalma még márciusban volt. Mind az öt sportolónk sikeresen teljesítette a vizsgát. Az ifjú edző palánták már izgatottan várják, hogy élesben is kipróbálhassák a megszerzett a tudást. Az edzői létszámunk már hat főre bővült, ezért a jövőben sokkal több edzés lehetőséget tudunk biztosítani tagjaink számára.
Az Ajkán megrendezett verseny technikás célokkal volt tarkítva. Csapatunk viszonylag nagy létszámmal érkezett a megmérettetésre. Az egész napra jellemző jó kedvet még a néha fújdogáló hideg szellő sem tudta elrontani. A nagy számban érkező versenyzők között ismét sikerült néhány kategóriába a csúcsra érni és pár dobogós helyezést is hazahozni.
Takács Gergő: "Nagy megelégedettséggel tölt el, hogy sportolóim és versenyzőm, ilyen nagy aktivitással és létszámban vesznek részt a sportéletben. Büszke vagyok, hogy öt új edzővel bővült a szakmai stábunk és természetesen a versenyen elért eredményekre is. Külön öröm számomra, hogy van olyan versenyzőm, aki a hétvégén most állhatott először a dobogóra."
Hétvégén új rendszerű versennyel készültek a NiburSE - Haladás VSE íjászai. A felkészülési tesztverseny a Húsvét és a rangos Grand Prix verseny ellenére viszonylag sok versenyzőt vonzott és nagyon jó hangulatban telt. A jáki lőtéren megrendezett kupán közel 60 fő vett részt főleg a nyugati régióból. Visszajelzések alapján tetszett az új rendszer a versenyzőknek, bár még néhány ponton finomítani kell a működésen, de a következő ilyen jellegű versenyre már biztosan megfelelően fog zajlani minden. Október 28-ára tervezzük a Walking Hunter Final megszervezését, ami a kültéri 3D szezon végét is jelenti. De előtte szeptemberben Kétvölgyön rendezzük a 3D Országos bajnokságot.
Takács Gergő: "Még tavaly jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy más fajta versenyt csinálnánk, mint az eddigi megszokott. Eredetileg évadnyitó versenynek terveztük márciusban. De az időpont ütközött a LVL1-s edzői képzéssel, amit szintén mi szervezünk, így esett a választás Húsvétra. Örülök, hogy ennyien eljöttek és kipróbálták ezt a fajta versenyt is."
Természetesen versenyzőink is részt vettek a megmérettetésen és többen is kimagasló eredményt tudtak elérni, jó felkészülés lehetőség volt a soron következő versenyekre:
Budapest több Országos bajnokságnak is helyt adott az elmúlt héten. A FeHOVA keretein belül került megrendezésre a 3D Terem OB, az IFAA Terem OB, és a WA Terem OB. A megmérettetések csütörtökön kezdődtek a 3D versennyel. Több versenyzőnk is képviselte a zöld fehér együttest. Szinte minden korosztályban és versenyen sikerült érmet szereznünk. Sok helyen csak 1-1 pontont múlott az aranyérem.
Eredmények:
3D Terem Országos Bajnokság
Molnár József - 1. hely
Talpas Gy. Csaba - 2. hely
IFAA Terem Országos Bajnokság
Tomsics Balázs - 2. hely
WA Terem Országos Bajnokság
Csikós Péter - gyerek vadászreflex - 2. hely
Baranyai Levente - gyerek barebow - 2. hely
Molnár József - 2. hely
Talpas Gy. CSaba - 3. hely
A múlt heti Terep évadnyitó után, elindult az Országos Grand Prix sorozat is, ahol Molnár József képviselte klubunkat. A két napos verseny után erős nemzetközi mezőnyben barebow kategóriában a harmadik helyet sikerült megszereznie. Csapatunk nagyobbik része egy felkészítő versenyen vett részt Győrváron. A megmérettetés célja, hogy a versenyzők fel tudjanak készülni két különböző típusú viadalra. A leküzdendő akadályok fele 3D-s, míg a másik fele terepíjász célokból állt. Húsvéti hétvégén folytatódik a tavaszi szezon, és a saját rendezésű Walking Hunter versenyen mérettethetik meg magukat íjászaink.
Eredmények:
Terep GP 1.: Molnár József BB 3. hely
Vegyes felkészítő verseny: Tomsics Balázs TR-RB 1. hely | Kondora Cecilia TR-RB 2. hely | Simon Zoltán HU 2. hely | Talpas Gy. Csaba BB 1. hely | Donázy Imola HU 1. hely
Hétvégén került megrendezésre a 2017-s Íjászbankett. Az eseményen a versenyzők az előző évet értékelik, díjazzák a kiemelten teljesítő sportolókat és együtt töltenek egy estét. A rendezvényen 41 fő vett részt, a helyszínt pedig a Tóvendéglő biztosította. Az este 19 órakor kezdődött, az érkezés után kezdetét vette az Évértékelő és a Díjátadó ünnepség. Takács Gergő szakosztályvezető foglalta össze a tavalyi év eseményeit és beszélt a 2017-s tervekről.
"A mai rohanó világunkban egyre kevesebb pozitív visszajelzést kapunk. Sietünk, futunk, hajtjuk a mókuskereket. Nem figyelünk egymásra és a világunk napi csodáira. Az élet értékeket zárt megannyi tündöklő apró pillanatba. Bankett, megállunk és figyelünk egymásra. Egy meghitt közösen eltöltött este, ami összeköt minket!"
Az eseményről készült képek megtekinthetőek: GALÉRIA
Március 25-én kezdetét vette a nyugati régióban a sportíjász edzők képzése. Nagy öröm számunkra, hogy ennek az eseménynek Szombathely városa ad otthont, és egy kis időre az íjászat központjává válhat. A képzés a NiburSE - Haladás VSE szervezésében történt, amit a Magyar Íjász Szövetség nemzeti edzői tartanak két tavaszi hétvégén. Az utolsó nap a jelentkezők egy vizsgával fejezik be a kurzust.
Első szintű edzők képzése már elengedhetetlen volt a fejlődés érdekében, így egyesületünkből 5 fő jelentkezett a képzésre. Ezzel is bebizonyították, hogy elkötelezettek és lojálisak a sportíjászat felé.
A képzés mellett a kinti szezon már javában zajlik és szombaton elstartolt a Terepíjász szakág is. Pakson került megrendezésre a Terep Évadnyitó verseny, ahol (valószínűsíthető) eldőlt, hogy ki utazik a soron következő Világjátékokra. Tavalyi dublini VB után sikerült Magyarországnak kvótát szereznie, de a mostani hétvégéig még nem lehetett tudni, hogy ki utazik majd a nagyszabású rendezvényre. A országból két versenyző kapott esélyt a részvétel feltételeinek teljesítésére. Molnár József, a Haladás VSE versenyzője, és Kakas István között dőlt el, hogy kit delegál a Magyar Íjász Szövetség. Sajnos, ezt a szombati verseny teljesítménye döntötte el, ahol Kakas István bizonyult jobbnak, bár a szövetség hivatalos állásfoglalást nem adott még ki. Valószínű, hogy Molnár József tartalékosként vesz részt majd a Világjátékokon. A hétvégi teljesítmény a versenyen egy harmadik helyre volt elegendő.
Sportíjászat - Lassan a teremszezon hajrájába érünk. Hétvégén ismét egy kvalifikációs versenyen vettünk részt. A lőtt pontjaink lassan kezdenek stabilizálni, és egyre többen meg tudjuk lőni a szükséges pontot az OB-n való induláshoz. A hideg téli idő ellenére sokan látogattak el a versenyre, amit két körben bonyolítottak le a szervezők. A következő lehetőségünk a gyakorlásra Pápán lesz és utána februárban az Országos Bajnokságra látogatunk a FEHOVÁra.
Eredmények:
Molnárné Tóth Szilvia - I. hely
Baranyai Levente - I. hely
Molnár József - II. hely
Tomsics Balázs - II. hely
Hétvégén elkezdődött a sportíjászat szabadtéri szezonja. Az első versenyüknek Körmend adott otthont. A már hagyománynak tekinthető Tavaszünnep fantázia névre hallgató megmérettetés jelzi az íjászok számára, hogy megérkezett a tavasz, ezzel számukra elindul a kinti versenyzés.
Csapatunkból többen is részt vettek a versenyen, fiatalok és idősebbek vegyesen. Tomsics Balázs jó formát mutat már a szezon elején, biztosnak látszik a téli felkészülés. Bízunk benne, hogy a teljesítménye a nemzetközi versenyekig még javulni fog. Következő hétvégén Szombathely ad otthont a Szövetség és az egyesületünk által rendezett közös edzőképző tanfolyamnak és április 15-én egy rendhagyó versenyt rendezünk a Jáki lőtéren.
Eredmények:
Tomsics Balázs VR-FFI 1.hely | Seres Armand VR-FFI 3.hely | Simon Zoltán HU-FFI 1.hely | Donázy Imola HU-FN 1.hely | Tóth Barnabás HU-IFI 1.hely | Keszey Gergely LB-FFI 4.hely | P. Kondora Cecilía TR-FN 4.hely | Baranyai Tamás BB-FFI 4.hely
Hétvégén vasárnap Győrújbarátra látogattunk az Országos Terem Kvalifikációs versenyre. A versenyen a meglőtt ponttal lehet jogot formálni a februári OB-ra, ami szinte mindenkinek sikerült. Szép eredménnyel tértünk haza, és ez volt számunkra idén az utolsó verseny.