Hidegkúton vendégszerepelt másodosztályú futsalcsapatunk, ahol 11–0-s gólzáporral hozta el a biztos alapszakasz harmadik helyet érő pontokat. Sodics Ádám egymaga négyszer volt sikeres, Szalmás Zoltán és Luiggi Longo duplázott; Volner Bence, Dobány Patrick és Knizs Olivér pedig egy-egy találattal tömte ki a gólzsákot.
Megyei I. osztályú labdarúgóink 2–0-ra győzték le a CVSE-Vulkánfürdő együttesét a Haladás Sportkomplexumban. A második félidőben Ferencz Zoltán szerezte meg vezetést csapatunknak, majd a hajrában Varga Csaba értékesített egy büntetőt.
Másodosztályú röplabdás lányaink az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzésén is szettveszteség nélkül arattak sikert, az UNI-Győr-SZESE csapatát múlták felül otthonában; így ismét a második pozíciót foglalják el a tabellán.
Megyei I. osztályú labdarúgóink február 25-én, szombaton 15 órakor a CVSE-Vulkánfürdő csapatát fogadják az évnyitó mérkőzésen. Szenczi Imre vezetőedző összegezte tapasztalatait a téli felkészülésről.
Másodosztályú futsalcsapatunk 7–5-ös győzelmet aratott a PTE-PEAC ellen a Haladás Sportcsarnokban. A fordulatos mérkőzésen Sodics Ádám duplájával, valamint Kiss Patrik, Arnon Cassemiro, Dobos Dávid, Volner Bence találataival, és egy öngóllal tartottuk itthon a pontokat.
Másodosztályú futsalosaink 7–2-re múlták felül otthonában az Asterix Érd csapatát. Az első félidőben Volner Bence, Fehér Dániel és Kiss Patrik találataival egygólos előnyre tettünk szert, majd Luiggi Longo triplájával eldöntöttük, hogy három ponttal távozunk. A találkozó hajrájában végül Szalóki-Varsányi Bendegúz első NB II.-es gólja alakította ki a végeredményt.