Szerda délután rendezték meg a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa negyeddöntőit. A játéknapon diadalmaskodó csapatok a jövő évi MOL Magyar Kupa főtábláján érdemeltek ki helyet. Felnőtt labdarúgóink a Csákánydoroszló elleni tízgólos sikerrel biztosította be szereplését.
NB II.-es futsalcsapatunk a másodosztályú felső-házi rájátszás 5. fordulójában Újpestre látogatott. Sziffer András keretének két nap alatt ez volt a második mérkőzése, ráadásul több hiányzóval lépett pályára fiatal csapatunk, így a tisztes helytállást tűzték ki célul, de ez csak az első félidőben valósult meg.
Az I. osztályú korosztályos bajnokság Nyugati csoportjának 15. fordulójában Budaörsre látogattunk. A második helyen álló Aramisnak U20-as együttesünk méltó ellenfele volt, míg U17-es csapatunk 8-2-es vereséget szenvedett a budaörsiek ellen. A mérkőzések krónikájához tartozik, hogy mindkét gárdánknak megfiatalított kerettel kellett bizonyítani.
Zsinórban 10. meccsét nyerte meg Megyei II. osztály Északi csoportjában érdekelt felnőtt labdarúgó együttesünk, ráadásul a szezon eddigi legtöbb találatát szerezték a mérkőzésen. Szenczi Imre csapata 13-szor talált be a Sitke ellen a Kenderesi utcai HVSE pályán. A felnőttek mellett korosztályos csapataink is igazi gólparádét rendeztek a fordulóban.
Április 24. és 25. között a Magyar Súlyemelő Szövetség szervezésében került megrendezésre az Iskolás Országos Bajnokság. Márkus Erzsébet és Ligeti Ferenc fiatal tanítványai számára a fővárosi erőpróba remek alkalom volt a tapasztalatszerzésre, a megmérettetésről mindegyik súlyemelőnk éremmel tért haza.
Több mint 200 versenyző részvételével megkezdődtek a kültéri, 3D minősítő íjászversenyek. Az első megmérettetést a Hollóvölgy Íjász Egyesület Pilisszántón rendezte. A Haladás VSE-ét négy fővel képviseltük, és ezúttal is érmekkel térhettünk haza.
Hosszú, de eredményes felkészülési időszakon vannak túl egyesületünk atlétái, akik gőzerővel tréningeznek a kecskeméti szezonnyitóra. Szakosztályvezetőnket kérdeztük sportolóink felkészüléséről és programjáról. A Boda Boldizsárral készült interjúnkból az is kiderül, hogy kik okozhatnak meglepetést a Haladás VSE szurkolóinknak a pályán.
Elszánt játékkal sikerült áthidalni élvonalbeli futsalcsapatunknak több kulcsjátékosunk hiányát, kétgólos hátrányból fordítottunk Kecskeméten. Győzelmünknek köszönhetően már a 6. fordulót követően bebiztosítottuk helyünket a bajnoki döntőben.
Csütörtök délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában elkészítették a Férfi Futsal Magyar Kupa Final Four elődöntőinek sorsolását. A pandémia miatt a női és férfi négyes döntő külön hétvégén, illetve az elődöntők és a döntő más-más helyszíneken kerülnek megrendezésre.