WEBLAP
borito2021.png
1.jpg
A versenyszezon ezen a héten is folytatódott és vasárnap hárman utaztak a már megszokott Fix Pont 3D kupára (Tomsics Balázs, Seres Armand, Takács Gergő). 28 3D-s célállatot kellett leküzdeni versenyzőiknek, kitűnő pályát építettek a rendezők. Tomsics Balázs kimagasló pontszámmal szerezte meg az első helyet (280/240) vadászreflex kategóriában, míg Takács Gergő barebow íjkategóriában szintén a dobogó felső fokára állhatott 208 ponttal.
Nincs idő pihenésre, hiszen a következő hétvégék is a versenyzésről szólnak. Július 14-én Rácalmásra látogat el csapatunk a 3d GP utolsó fordulójára. Után héten pedig folytatódik a Regionális Bajnokság Sopronban. Jó felkészülést kívánunk a csapatnak.
A sporttábor jelentősége igencsak fontos a város életében, hiszen a gyermekek számos mozgásformát ismerhetnek meg, és olyan látványos játékokba kerülnek bevonásra, melyek később egyesületi szinten is rájuk találhatnak. Az évről évre megszervezett nyári rendezvény több turnusban kerül elindításra. A tábor egyfajta szakág választóként is funkcionál, mert a résztvevők egy kalap alatt többféle egyéni és csapatsportba belekóstolhatnak. Mindenki számára elérhetővé válik az alapvető szabályok megismerése, a labdajátékok kezdő elemeinek elsajátítása, a fair play, és a versenyszellem átélése. Az aktív és élményekben gazdag szabadidő eltöltés során többek között a kosárlabdával, a röplabdával, a tenisszel, az atlétikával, a tornával, valamint a küzdősportokkal is megismerkedhetnek az érdeklődök. Ezúttal szakosztályunk is reprezentálta magát egy kézilabdaedzéssel, amely nagy sikert aratott. A közel két órás lefolyású testmozgáson a labdáé volt a főszerep, no meg a fiatalok egy kis aerob jellegű izzadást is tapasztalhattak még beszédképes pulzustartományban. Kapuralövések, védekező gyakorlatok, cselezőtevékenység előkészítése szerepelt még a palettán.
fotó: www.hungarysport.hu
Pass Bence: „Nagyon jól érezzük magunkat, megtaláltuk a társaságunkat. Tetszik, hogy szinte minden nap megyünk valahova. Izgalmasak a programok, nagyon szuperek az edzések. Én a szélen szeretek játszani, ha labdás gyakorlatok vannak, azt mindig nagyon szeretem. Jó a közösség, szeretek itt lenni a Hali Táborban”
Galambos Ádám: „Azt tetszik, hogy sokféle program van, meg, hogy mindenki közvetlen és jó fej. Sokféle labdás sportágat szeretek, a kézilabda nagyon tetszik. Annyira jól érzem magam, bár egy kicsit a héten már fáradtak vagyunk. Leginkább beállóban szeretek játszani, de igazából sok helyen jól érzem magam a pályán. Nagyon vagány a Haladás Tábor, jó a csapat”
Yasmin de Paula: „ Nagyon szeretek kézilabdázni, és sok más sportot is kedvelek. Ez a kedvencem mind közül, mert izgalmas és érdekes. Második év elejétől játszom Kriszti néninél, minden edzésen próbálok ott lenni. A táborban sok a jó játék, kapura lövünk, cselezünk és sokat gyakorolunk. Szeretek itt lenni a Haliban, mert mindenki kedves, barátságos. Olyan jól érezzük magunkat! A barátnőim is itt vannak, a kézilabda összehoz bennünket.”