Kézilabda

A Haladás VSE vezetése a jövőbe invesztálna, mert a játékos nevelés hosszútávon a sportegyesület fennmaradását, a tehetségek újratermelődését és a szakmai közeg állandóságát jelentheti.  Divat manapság a kiképzett játékosok vásárlása, hiszen a gyors előremenetel egyik problémamentes módszere, jelentős tőkebefektetéssel kiváló felületi kezelés.  Vannak egyesületek, amelyek nem kívánnak hátat fordítani fiataljaiknak,  inkább a rögös, és hosszú távú fejlődés hívei. Aki a gyerekekre áldoz, a jövőbe fektet be. Az idő előbb-utóbb igazolja a ráfordításokat, az utánpótlásért tett erőfeszítéseket.  U13-as leány korosztályunk egy speciális tréningmódszert próbálhatott ki,  a recepten az úgynevezett preventív jellegű korrekciós edzés volt.

A mai napon eltűnt a tavalyi évben hangoztatott osztálykülönbség a két klub között, és méltó ellenfélnek bizonyult a Haladás „kis” csapata az NB1-be vágyó akadémiának. Több mint fél éve találkoztak utoljára az együttesek. A papírforma, és a visszhangok azt súgták, hogy egy sima győzelem várható a hazaiak számára, de a Kovács László vezette 11 fős keret megtréfálta a „szombathelyi” csapatot, azaz 55. percig vezetett az igazi szombathelyi kézilabda klub!

Az élsport környezete ma már meghaladja a korábbi időkre jellemző tevékenységi köröket,  ez alól nem képez kivételt a rehabilitációs és erőnléti munka sem. A gyors és eredményes gyógyulás folyamata szerves része a felkészülésnek, valamint a bajnoki idénynek. A Haladás pedig igyekszik mindent biztosítani a sportolók számára.

Mai napon rendhagyó edzést tartottunk Kovács László vezetésével a Brenner János Általános iskolában és együtt dolgoztak a felnőtt játékosaink a gyerekekkel.

Újabb állomáshoz érkezett az NB/1B női kézilabda bajnokság és szombaton újra megtelt a répcelaki sportcsarnok Haladás szurkolóval. Senki nem bánhatta, hogy a szombat délutánt kézilabdával töltötte, hiszen egy pattanásig feszülő, izgalmas mérkőzésnek lehettünk tanúi. 

Az őszi szünet után új edzéssel mutatkozik be a Haladás kézilabda csapata. November 6-án a gyerkőcök együtt edzhetnek az igazi szombathelyi játékosokkal. A szombathelyi sportélet nagy kedvencével, Császár Zsófiával is találkozhatnak a fiatalok.

Ifjúsági csapatunk az utóbbi időben alaposan belelendült, a kezdeti nehézségek nyomait most már csak nagyítóval lehet felfedezni az együttes játékán. Huszár Benjamin növendékei egy furcsa képzavarral élve idegenben szinte otthon érzik magukat,  mert a kulcsfontosságú mérkőzéseken rendre felülkerekednek közvetlen riválisaikon.  Távol a répcelaki csarnoktól legutóbb a Csurgó esett áldozatul a zöld-fehér hengernek, a hétvégén pedig Marcaliban győzött magabiztosan a gárda.

Lassan hazaköltözünk, de még pár meccs vár ránk az pillanatnyi hazai pályánkon. Az egyik mérkőzést a költőzés előtti fináléban ma le is játszottuk. A Szombathelyi Haladás a sereghajtó VKLSE Győr csapatát fogadta ideiglenes otthonában. Nem gondoltuk volna, hogy ma délután Répcelakon az őszi szezon eddigi legtöbb gólos mérkőzését láthatjuk.

A közvetlen bajnokaspiránsokat leszámítva vélhetőleg kevés csapatnak terem babér Kozármislenyben. A dél-magyarországi együttes otthona ugyanis ebben a szezonban igazi oroszlánbarlanggá avanzsálhat, amennyiben sikerül kiaknázni a minőségi játékoskeretben rejlő lehetőségeket. A csapat közvetlen környezetében a felsőházban landolás vágyát nem is rejtik annyira véka alá,  sőt vannak olyan hangok, amelyek a dobogóért vívott küzdelemben látnák szívesen a Kozármislenyt.  Ellenlábasuk, a Haladás nem hengerelt az eddig találkozókon. Legutóbb azonban legyűrte a közvetlen rivális Marcalit, és volt már rá példa, hogy az utolsó szalmaszálon bukott el mérkőzést az idei szezonban.

Alkategóriák

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Á Studió Nyíregyháza
6. Vehir.hu Futsal Veszprém
7. Rubeola FC
8. Újpest FC
9. Magyar Futsal Akadémia
10. DEAC
11. MVFC Berettyóújfalu
12. TFSE-Tent Budapest
Go to top