Harmadosztályban szereplő futballcsapatunk 3–1-re győzte le a Gyirmót FC Győr II. együttesét a Haladás-stadionban. Az első játékrészben Szabó Martin kétszer vette be riválisunk hálóját, valamint Ferencz Zoltán csapatkapitányunk is betalált; a szépítő találatot a második félidő elején szerezte ellenfelünk.

Labdarúgóink NB III.-as csoportunk 6. helyén álló Gyirmót FC Győr gárdáját fogadták a Haladás-stadionban a 12. játéknapon.

„Az első félidővel többé-kevésbé elégedett voltam. Nagyon jól használtuk ki az ellenfél hibáit, ezekből rúgtunk három gólt, és voltak még ezen kívül is lehetőségeink. A szünetben türelmesebb, magabiztosabb labdabirtoklást, és ezekből történő ritmusváltásokat kértem, mert sokaltam az egyenes játékot. Többször futtattuk meg magunkat a kelleténél, ez pedig előbb-utóbb fáradtsághoz vezethet. Ebből csak a lassítás, és később a fáradás valósult meg, amivel magunkra húztuk a Gyirmótot. A vendégeknek különösebb helyzetük ekkor sem volt, de egy támadásukat gólra tudták váltani. A mi játékunk nagyon nem tetszett, de így is voltak lehetőségeink az előny növelésére. Nem éltünk ezekkel, így az első játékrész eredményes játéka elég volt a három ponthoz. Nagyon régóta hiányzott már a győzelem a repertoárunkból, ezért jár a gratuláció. A második félidőben nyújtott játékunkat meg felejtsük el!” - értékelt a mérkőzést követően Szenczi Imre

A forduló többi mérkőzésének eredménye: itt

A 13. forduló mérkőzése a Bicskei TC otthonában vár ránk október 29-én, vasárnap 13 órakor.

2023. október 22., vasárnap 13:00

NB III. Észak-Nyugati csoport 12. forduló

Szombathelyi Haladás VSE – Gyirmót FC Győr II. 3-1 (3-0)

Szombathelyi Haladás VSE: Horváth Bendegúz – Varga Márk (Hende Máté 87’), Szenczi Bence (Árvay Dávid 73’), Szabó Martin, Vigh Patrik (Buzás László 61’), Czuczi Péter, Balogh Ákos (Tompek Levente 87’), Kovács Bálint, Németh Milán, Pap Márton (Varga Csaba 87’), Ferencz Zoltán, Pataki Márk, Szentkirályi Gergő, Bíró Ákos, Tóth Bence, Horváth Barnabás

Vezetőedző: Szenczi Imre

Gyirmót FC Győr II.: Kocsis Hunor – Németh Noel, Szabó Krisztián (Reizer Bence 87’), Csöngei Balázs, Farkas Bence (Rozs Renátó 46’), Bagó Bálint (Szűcs Patrik 69’), Tóth Dániel, Gönye Máté, Ominger Bence, Somogyi Ábel, Süveges Attila (Barta Tamás 69’), Gruttó Bence, Széles András

Vezetőedző: Ördög József

Gólszerzők: Szabó Martin 2 (26’, 37’), Ferencz Zoltán (34’), ill. Csöngei Balázs (54’)

Sárga lap: Somogyi Ábel (42’), Tóth Dániel (68’), Vigh Patrik (61’), Gönye Máté (85’), Balogh Ákos (87’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 2 +3 11
2. SG Kecskeméti Futsal 2 +3 9
3. A Studio Nyíregyháza 2 +1 6
4. MVFC Berettyóújfalu 2 -5 5
5. DEAC 2 0 4
6. Futsal Veszprém 2 -2 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top