
Gyengébb kezdés után magára talált NB I.-es női röplabdacsapatunk a TRSE otthonában, és sikerült 0–2-es hátrányból egyenlíteni, ám az ötödik szett elúszott, de egy pontot így is szereztek a mieink idegenben.
A Liga alapszakaszának 17. fordulójában, ahhoz a tatabányai együtteshez látogatott a Haladás VSE, amit az első játéknapon 3–1-re legyőztünk Szombathelyen. Az első szett sokáig kifejezetten szorosan alakult. Még 16–15-nél is ott voltak a mieink a hazaiak nyomában. Sajnos ezt követően túlságosan sok lett a hiba nálunk, így a vége eléggé simán alakult: 25–17-es játszmával szerzett a TRSE 1–0-s vezetést. A második felvonás is hasonlóan kezdődött. Itt 13–12-ig szorongattuk a vendéglátókat, de a hajrá ebben az esetben sem sikerült jól: 25–20 lett oda, így pedig már 2–0-ra mentek a tatabányaiak. A harmadik etap aztán meghozta a várva várt áttörést. Ugyan 11–10-re még a hazaiak vezettek, de ezt követően fordítottunk, és 25–22-re megnyertük a szettet, azaz 2–1-re jöttünk fel. A negyedik játszma pedig parádésan alakult: az ellenfélnek esélyt sem adva hoztuk 25–15-re (2–2). A döntő játszmára viszont sajnos elfogytunk, és a vendéglátók 15–8-ra megnyerték a szettet, ami azt jelentette, hogy a meccs 3–2-re az övék lett.
Dr. Mucsi Péter: „A mérkőzésekre való felkészülésünket már egy ideje nehezített körülmények között végezzük. Ennek ellenére a csapat kiválóan teljesít a mérkőzéseken. Ma nehezen indultunk a remekül játszó hazaiak ellen. Aztán a harmadik játszmától bizonyítottuk, hogy kiváló teljesítményre vagyunk képesek együtt. Sajnos a mindent eldöntő játszmát elveszítettük, de nagyon büszke vagyok a csapatra. Ma győzelmet érdemeltünk volna, de a végjátékban nem bírtunk el a terhet. Köszönjük a szurkolóknak, ma is hazai pályát teremtettek nekünk!”
Tárnoki Csenge: „Az első két szettbe még nem igazán érkezett meg a csapatunk, elég sokat hibáztunk nyitásban és fogadásban is. A harmadik játszmában, már felvettük a ritmust, kezdett a játékunk is jobb lenni, magasabb színvonalat képviselni. A negyedik etapban már látszott, hogy élvezzük a játékot, és ez nagyot lendített a teljesítményünkön is. Az ötödik szettben ez már nem volt elég, és elég sok nyitást rontottunk el, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat. Ezt pedig nem is sikerült így behúzni.”
A Haladás VSE a bajnokság 18. fordulójában hazai pályán fogadja a BVSC-Zugló csapatát. Az összecsapás február 14-én szombaton 18:00 órakor kezdődik a Haladás Sportkomplexumban.
2026. Február 06., szombat 19:00
Női NB I. Liga Alapszakasz 17. forduló
TRSE – Haladás VSE 3–2 (25–17; 25–20; 22–25; 15–25; 15–8)
Tatabányai RSE: Budai Viktória, Horváth Evelin, Lisztes Lili, Cziborová Diana, Valachová Simona, Sinai Tímea. Liberó: Zoltán Anna, Keszthelyi Réka. Csere: Kutrik Sára, Dobovics Dorottya, Serfőző Fanni, Kocsis Krisztina, Szakács Gerda, Nagy-Győri Kitti
Vezetőedző: Szabados István
HALADÁS VSE: Tóth Bíborka, Marton Gabriella, Kovcs Anna, Horváth Szonja, Tárnoki Csenge, Vörös Petra. Liberó: Némethy Száva, Polákovics Aida. Csere: Kőrösi Zorka, Horváth Katalin, Derdák Éva, Stéger Babett, Rudolf Larissza, Csóka Csenge
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter













