
Óriási küzdelemben 3–2-re kapott ki a Haladás VSE NB I.-es női röplabdacsapata a vendég DVTK együttesétől. A vasi zöld-fehérek győzelmet érdemeltek volna.
A csapatunk megszokott keretéből Kovács Anna és Gyurkó Gloria is hiányzott, ennek ellenére nem kezdtük rosszul a DVTK elleni meccset: 8–6-nál még a mieink jártak előrébb. Ezután viszont a vendégek periódusa következett, és 9–13-nál már dr. Mucsi Péternek kellett időt kérnie. Sajnos a folytatásban sem a mi akaratunk érvényesült. Bár a szett végjátékában picit faragtunk a hátrányunkból, így is 25–22 lett oda, azaz 1–0-ra a Diósgyőr vezetett.
A második felvonást remek sáncokkal kezdték a vasi hölgyek, és főként ennek köszönhetően elléptünk 7–4-re. Ugyan 12–11-nél már a látogatók voltak előnyben, de Vörös Petra kitűnő nyitásaival fordítottunk 17–13-ra. A játszma hajrájában viszont akadtak némi problémáink, ám 25–21 lett a vége, azaz 1–1-re alakult az állás.
A harmadik etap parádésan indult: 5–0-s vezetésünknél már a vendégeknek kellett időt kérniük. Ennek ellenére 12–4-ig száguldott tovább a Hali-expressz. Sajnos ezt követően piros jelzést kaptunk, és 16–16-nál beérték a mieinket a vendégek. Innét még vettünk egy nagy lendületet, és 23–19-nél már úgy nézett ki, hogy meglesz a játszma. Viszont a végjátékban jöttek a hibák, és hiába volt 24–23-nál szettlabdánk, a játszmát 26–24-re a DVTK vitte el (1–2).
Ez a balszerencse pedig annyira megfogta a zöld-fehér lányokat, hogy mire „felébredtünk” már 17–10-re mentek a diósgyőriek a negyedik felvonásban. Dr. Mucsi Péter időkérése után azonban jött egy kisebb csoda: Marton Gabi remek nyitásaira alapozva 15–2-es szakaszt repesztettek a szombathelyiek, akik így 25–19-re hozták a játszmát, és ezzel 2–2-re alakították az állást. Nem csoda, hogy tombolt a publikum.
A döntő szett sajna csak 5–5-ig volt szoros, térfélcserénél már 8–5 volt oda. Ráadásul 10–7-nél még egy szerintünk téves játékvezetői ítélet is borzolta a kedélyeket, ami után még egy piros lap is villant a reklamáló szombathelyieknek. Így pedig a játszmát 15–7-re, míg a meccset 3–2-re nyerte meg a DVTK a remekül küzdő, talán győzelmet is érdemlő Haladás VSE ellen.
Dr. Mucsi Péter: „Nagyon büszke vagyok a lányokra, szerintem az példaértékű volt, amit ma egy igen jó DVTK ellen letettünk a pályára. Mindenki hozzátette a magáét. Úgy gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget. Picit bosszantó az a játékvezetői tévedés, ami az ötödik szettben megesett, de ez már történelem. A fiatal csapatunk nagyon jól játszott a mai napon, minimum partiban voltunk a Diósgyőrrel. Hiányzott a tapasztalat a győzelemhez. Köszönjük a szurkolóink biztatását, egymásra talált ma a csapat és a közönség.”
Fodor Kinga: „Ez egy hihetetlenül nehéz és izgalmas meccs volt. Úgy érzem, hogy az első szett végjátékában érkeztünk meg a mérkőzésbe. Utána már egyértelműen hullámzó volt a játékunk. A harmadik játszmát nyert helyzetből veszítettük el, míg a negyedikben mi fordítottunk nagyot. Az utolsó szettet sajnos elveszítettük, de szerintem csapatként játszottunk végig, és a taktikát betartva ültek a figuráink is. Büszkék lehetünk a csapatunkra.”
A Haladás VSE NB I.-es női röplabdacsapata április 12-én vasárnap ismét hazai környezetben lép pályára: 18:00 órakor az éllovas BVSC-Zugló látogat a Haladás Sportkomplexumba.
2026. Április 8., szerda 20:00
Női NB I. Liga Rájátszás B-csoport 6. forduló
Haladás VSE – DVTK ONGROPACK 2–3 (22–25; 25–21; 24–26; 25–19; 7–15)
HALADÁS VSE: Kőrösi Zorka, Tóth Bíborka, Marton Gabriella, Derdák Éva, Tárnoki Csenge, Vörös Petra. Liberó: Némethy Száva, Héjj Lotti. Csere: Horváth Katalin, Fodor Kinga, Horváth Szonja, Stéger Babett, Rudolf Larissza
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter
Másodedző: Varga Nóra
DVTK: Rózsa Nóra, Farkas Fanni, Aggod Zsófia, Németh-Egri Klaudia, Kovács Lili, Egri Boglárka. Liberó: Lóczi Georgina, Bari Csenge. Csere: Tamás-Szabó Barbara
Vezetőedző Blázsovics Péter













