2Perc - egy pályán az ellenféllel

A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem. Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron hetedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Takács Rebekával a VKL SE Győr kulcsemberével, a gólokat futószalagon termelő bal kezes játékossal villáminterjúztunk. A fiatal sportoló nagy haszonélvezője volt a győri utánpótlás-nevelésnek, megfordult a serdülő és az ifjúsági korosztályos válogatottban is, jelenleg pedig sokan árgus szemekkel követik pályafutását. A hazai csapat és a Haladás „pengeváltásának” minden bizonnyal egyik fontos szereplője lesz a mentalitásból jeles, akaratból elnyűhetetlen kézilabdázó. Ha kell ütközik, ha kell sprintel, árkon-bokron is keresztülmenne a sikerért. Igazi csemegének ígérkezik tehát a szombat. Egy Rába-parti zöld-fehér nevelés a vasi zöld-fehérek ellen.
Bővebben...
Akaratból csillagos ötös: Freiberger Ivett nem adja fel

Viszontagságos sérülése miatt nem látható mostanság a keretben a szombathelyiek által kedvelt szélső. Freiberger Ivettet augusztus végén vesztette el a Haladás, ám az együttes és a gólvágó sem hagyja út szélén reményeit. Hathatós támogatással Ivett felépülése folyamatban van, az ifjú kézilabdázó ehhez minden segítséget megkap. A műtét után az elsődleges cél a teljes felépülés, a jövőben pedig újra a zöld-fehérek szekerét húzná a mindenáron játszani akaró sportoló. A vasi megyeszékhely lassan egy évszázadra visszatekintő egyesületében Ivett otthon érzi magát, mindezt alátámasztja, hogy szabadidejében fiatal lányok edzőjeként dolgozik.
Bővebben...
Keményen dolgozom, nem mérlegelek

Feltölti, ha a pálya közelében lehet, mert szenvedélye a kézilabda. Putz Klaudia Szombathelyre szerződése a tél egyik legnagyobb szenzációja volt, érkezésével minőséget kapott a Haladás kapusteljesítménye valamennyi eddig mérkőzésén. Az MTK-tól igazolt hálóőr nem igazán hisz a szerencsében, az elvégzett melóban annál inkább. Közvetlen személyisége és tapasztalata jótékony hatással van a csapatra, az ellenfelek pedig kényelmetlenül érzik magukat, ha fontos tétmeccsen farkasszemet néznek vele. Jóllehet a zöld-fehérek újdonsült 97-ese egyik edzésről sem hiányozhat, hitvallása szerint némi kis lazaság és vidámság sosem árt. Az ügyes kapus a Halival és Szombathellyel kapcsolatos érzéseit osztotta meg olvasóinknak.
Bővebben...
JÓL MENT A HÉTVÉGÉN AZ U-17-NEK

2:0-ra verték a Király SE csapatát a HVSE 17 évesei. A bajnoki mérkőzés végig kiélezett volt, de megérdemelten győztek a mieink.
Bővebben...
Kézilabda Toborzó

Három csapat, három esély a Balázs Kupán

Több, mint harmincadik alkalommal nyitja meg kapuit a fiatal kézilabdázók előtt Győr városának kiemelt utánpótlás rendezvénye. A március végén zajló XXXIII. Audi ETO Balázs Kupa igazi fellegvára lesz majd a tavasz korosztályos kézilabda eseményeinek, a Haladás a nagyszabású dzsemborin három gárdával képviselteti majd magát. Egy leány és kettő fiú csapatunk számára hatalmas kihívásnak bizonyul majd a vetélkedés, hiszen a hazai ellenfelek mellett nemzetközi csapatok ellen is megmérettetnek majd ifjú titánjaink, lelkes alakulataink. A versenytársak között az Érd, a Mosonmagyaróvár, a Győr, a Dorog, a Pénzügyőr, a szlovák Iuventa Michalovce, valamint a Tatran Stupava és a cseh Slavia Praha is szerepel. Szoros csatákban, lélekemelő küzdelmekben, izgalmas mérkőzésekben biztosan nem lesz hiány, így őszintén buzdítjuk a Haladás szurkolóit vegyenek részt, és támogassák korosztályos együtteseinket a kiváló szervezésű, nagy hagyományt ápoló tornán.
Bővebben...
Győzelem-lavina a Sportkomplexumban

Mind a négy közelmúltbeli mérkőzésén szép diadalt aratott a Haladás. A fontos, nagy téttel bíró találkozókon kétség sem férhetett a zöld-fehérek sikeréhez. Sokáig „takaréklángon” kézilabdázott, de húsz percet követően alaposan megtáncoltatta a Marcalit az ifjúsági csapatunk, majd pedig ellentmondást nem tűrve bontotta le a csurgói ellenállást. Nem volt csattanó a serdülő összecsapásokat követően sem, vetélytársaink nem tudták túlszárnyalni korábbi teljesítményüket, így hazai szempontból tetszetős győzelemmel zárult mindkét erőpróba. Két csapatunk egyaránt érvényesítette a papírformát, jókora lépéselőnybe kerülve a közvetlen riválisokkal szemben. Bő egy hét leforgása alatt négy lélekemelő győzelem a mérleg.
Bővebben...
Értékes győzelem szakmai szemmel

Célkeresztbe vette a középmezőny alakulatait, és megállíthatatlanul tör előre felnőtt női együttesünk a bajnokságban. A csurgói győzelem jelentősége óriási, jócskán van ok az örömre Szombathelyen. A küzdelmes, nehéz mérkőzésen megkaparintott idegenbeli két pont szépségtapasz volt a lányok motivációjának, elszántságának. A bajnoki szünet után forog tovább a „kalandfilm”, a Haladás pedig újabb trófeákat gyűjtene. Szombathely város tradicionális csapata az elkövetkezendő hetekben ismét bizonyíthatja majd rátermettségét, fontos feladatok várnak ugyanis a Halira. A kiváló vasárnapi győzelmet persze még emészteni kell, médiastábunk ezzel kapcsolatban kérdezte meg a főszereplőket, hogyan is látták belülről az összecsapást. Kozma Dominka, Putz Claudia, Gerencsér Zsófia és Szabó Janka készséggel összegezte tapasztalatait a Csurgó elleni csörtéről.
Bővebben...
Haladás labdarúgás - hétvégi eredmények

U17 - elsöprő győzelem, magabiztos U19, U14-es iksz Sümeggel és U15-ös nyert bajnoki mérkőzés
Bővebben...
Go to top