2Perc - egy pályán az ellenféllel

A változatosság gyönyörködtet, nincs ez másképp a kézilabdában sem. Hétről hétre szeretnénk bemutatni olvasóinak játékosokat az aktuális ellenfél csapatából, így szurkolóink más szemszögből is megismerkedhetnek a mérkőzést megelőző készületekkel. Immáron negyedik alkalommal jelentkezik rovatunk, ezúttal Jencski Beatrix a Marcali szélen és irányítóban is bevethető fiatal tehetségével interjúztunk. Nem akármilyen téttel bíró rangadó következik, a feszültségek azonban csak a pályán jellemzőek. Ellenfelek vagyunk a mérkőzésen, de egy nagy és szép család részei is vagyunk. A kézilabda-közösségé.
Bővebben...
Kézilabda életérzés két győzelemmel fűszerezve

Vasárnap legfiatalabb lány korosztályunk két értékes győzelemmel foglalta keretbe a Haladás VSE kézilabda szakosztályának hétvégéjét. Hegyi Gergely U7-es leányzói jobbnak bizonyultak a Bőnynél, sőt még az ETO csapatát is legyőzték. Szentgotthárdi játékosaink lelkesen, ügyesen mozogtak, immáron elmondható, hogy a fiatal leányzók élete nem lenne teljes a labdajáték nélkül. Elképzelésünk szerint az együttműködés hosszú távú és gyümölcsöző lesz, annál is inkább, mert mindkét fél a legkisebb lurkók érdekeit tartja szem előtt. A Haladás VSE csapata két diadalával tehát szép emlékeket őrizhet a maratoni hosszúságú kézivasárnapról. A megfelelő körültekintéssel szervezett versenyeztetés fontos lépcsőfok a fiatalok sportág iránti pozitív viszonyának elősegítésében.
Bővebben...
Ifjúsági játékosok a felnőttekkel tréningeznek

Nem olcsó bazári mutatvány, hanem maga a realitás, hogy a Haladás kézilabda szakosztály koncepciója alapján a helyi, saját nevelésű játékosoknak is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten teret adni. Az egyesület kommunikációjában többször kiemelte, hogy felmenő rendszerben is fontosnak találja az utánpótlás számára a nyitott kapuk elvét, azaz, hogy minél több környékbeli fiatal előtt legyen lehetőség később a NB 1/B-s csapatban szerepet kapni. Természetesen az előrelépésben szakmai szempontok dominálnak, de az edzőink közös munkájának köszönhetően van lehetőség a felmenő rendszer folytonosságának gyakorlati megvalósítására. Éppen ezért is örömteli a hír, hogy hetek óta a felnőtt tréningeken is részt vesz két tehetséges ifjúsági játékosunk Horváth Hanna és Németh Fanni.
Bővebben...
Osztálykülönbség, Móvár győzelemmel

Nem volt egy súlycsoportban a Haladás és az Eu-Fire Mosonmagyaróvár a szombat esti bajnokin, a pontvadászat aranyérmére is esélyes vendégek elvitték a show-t az amúgy kiváló adottságokkal bíró Sportkomplexumból. A végső győzelemmel is kacérkodó ellenlábasunkat temérdek szurkoló kísérte el a mérkőzésre, így a hangulat-, és kézilabdafüggő közönség igazán jól szórakozhatott. A Haladás szakmai stábjának a következő mérkőzésekre kell koncentrálni, a közvetlen vetélytársak ellen fel kell szívnia magát a szombathelyi gárdának.
Bővebben...
2Perc - interjú az ellenféllel

„Mindig a maximumra törekszem”- Bízik Réka a Haladás ellen is bizonyítana. Nagy tétben a bajnokság előtt sem volt érdemes arra fogadni, hogy az Eu-Fire Mosonmagyaróvár nem tarolja le a mezőnyt, a várakozások pedig úgy tűnik reálisan tükrözik a sportszakmai erőviszonyokat. A pontvadászat esélyese nem érné be kevesebbel, mint az élvonalbeli feljutással, így a riválisoknak nehéz dolga van, ha érdemben megakarják nehezíteni a kiváló kerettel rendelkező gárda céljait. Bízik Réka igazi vezéregyéniség, motorja a csapatnak, szélről pedig sok mindent tud, amit technikailag a labdával tudni lehet. A tehetséges szélső megállítása kulcskérdés, a Haladás számára komoly kihívás lesz. Réka a hétvégi mérkőzésről, a bajnokságról és az egyéni ambícióiról is nyilatkozott honlapunknak.
Bővebben...
Szentgotthárdon is kibérelve a dobogó legfelső foka

Sziporkázó teljesítményének köszönhetően ismét tornagyőzelmet szerzett U 12-es fiúcsapatunk. Takács Gabriella tanítványainak még jóformán ideje sem volt helyére rakni a debreceni Főnix-kupán megkaparintott serleget, már a következő viadalon is aranyéremmel gazdagodtak. Tehetséges növendékeink minden alkalommal öregbítik a város hagyományos klubjának hírnevét, ám mindennél talán fontosabb, hogy rengeteg fiatal lubickol örömében, mikor versenyszerűen kézilabdázhat. A Haladás büszke tanítványaira és az őket felkészítő szakemberre egyaránt.
Bővebben...
Haladás, kontra Mohácsi TE

A Mohácsi Városi Sportcsarnokban igazi négypontos rangadót rendeztek a hétvégén, a tét pedig nem kevesebb volt, mint a középmezőny magjához való csatlakozás. A házigazda évek óta stabil csapat, szemre is tetszetős, kultúrált játékkal, a Haladás pedig minden erőt mozgósítva kapaszkodik felfelé. Az egyik bajnokaspiráns legyőzésével a szombathelyiek erőt mutattak, így a kézilabda-szeretők számára egy igazi ötcsillagos csörte volt várható szombat este. A találkozó ennek megfelelően alakult, a gólpárbajból azonban egy hajszállal a hazaiak jöttek ki győztesen.
Bővebben...
Négy győzelem két hét alatt

Emberemlékezet óta nem produkált ilyen jó hétvégéket a Haladás kézilabda szakosztálya, mint amilyenek a mostaniak voltak. A felnőtt csapatunk egy hete két vállra fektette a bajnoki címért versenyben lévő Nemzeti Kézilada Akadémia gárdáját , serdülő és ifjúsági együttesünk pedig nemes egyszerűséggel megverte idegenben a Gárdony-Pázmánd korosztályos csapatait . Ezt követően két fiatalokkal teletűzdelt gárdánk hazai környezetben a Pilisvörösvár ellen is ellentmondást nem tűrő játékkal győzött. A szakmai stáb által nap, mint nap kifejtett kemény és áldozatos munka kezdi hozni első hajtásait, ám a Haladás többre, messzebbre vágyik. Szombathely lassan 100 éves egyesülete előtt folyamatosan körvonalazódnak az újabb célok, a további jó szereplés érdekében hasonló erőbedobással kell dolgozni a közeljövőben is.
Bővebben...
Újabb U10-s siker

Erős mezőnyből került ki 2. helyezettként a HVSE U-10-es csapata. A Székesfehérváron megrendezett tornán neves klubok játékosai küzdöttek meg egymással.
Bővebben...
Go to top