Hali Mikulás látogatta meg a fiatal kéziseinket

A sportra, a versenyre és az életre történő felkészülésben egyesületünk nagy szerepet vállalna, de a közösségépítés, illetve a vonzó környezet megteremtése éppen úgy célkitűzés ifjú sportolóink számára a klubvezetés részéről. December 6-án megérkezett a Mikulás Szentgotthárdra is, a kis kézisek pedig örömmel fogadták a meglepetésként érkező ajándékokat. U-8-as lány korosztályunk valamennyi tagja megérdemelt jutalmakat kapott, ami nem pusztán csak az ünnepnek, hanem idei remek teljesítményüknek is szólt. A felejthetetlen pillanatok az edzés közben érték a kézispalántákat, akik vidám mosollyal, valamint örömmel fogadták az előzetesen nem várt apróságokat. Hegyi Gergely tanoncai átmozgató edzésébe a szakállas télapót nem vonták be, ellenben a hagyományoknak megfelelően verssel, és énekkel csábították a pálya közelébe. Az ajándéközönnel érkezett Mikulás több csapatunknál is tiszteletét tette, a Haladás-család a tornák, bajnokságok befejezése mellett a Karácsonyi Ünnepekre is koncentrál már. Fiataljaink könnyű edzésekkel az előttük álló szép eseményekre hangolnak, a játék szeretete pedig az összekötő kapocs. A kézilabdában amúgy is mindig a csapat az első, ebbe alaposan beleillik, hogy a Halinál ügyes és érett sportolók nevelése van zászlóra tűzve.
I. Mikulás Kupa

A hétvége folyamán számos fiatal titán lépett pályára Répcelakon, hogy együtt hódolhassanak a kézilabdasport örömeinek a Haladás által első ízben megszervezett Mikulás Kupán. Az utánpótlás fiúkorosztályok versenyeztetésének ma már szerte a világban nagy hagyományai vannak, a Haladás VSE pedig tudatos szerepet vállalna a honi ifjoncoknak nyújtott lehetőségek létrehozásában, szponzorálásában. Az első alkalommal tető alá hozott Mikulás Kupa éppen ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik, az U12-es fiúkorosztály számára megrendezett torna zajos sikerrel zárult a Répce Sportcsarnokban. Szombathely patinás klubjának meghívására az ajkai, a szentgotthárdi, a simontornyai, és a máriaújfalusi csapat is rábólintott, a házigazdákat pedig két gárda képviselte. A sportolópalánták örömteli perceit értékes jutalmak, ajándékok és felejthetetlen emlékek gyarapították, a győzelmet pedig a Takács Gabriella vezette Haladás gárdája zsákolta be.
Bővebben...
Utolsó hazai mérkőzés

Nem sokkal azt követően, hogy a Haladás VSE által első alkalommal szervezett Mikulás Kupán a zöld-fehér egyesület reményteli fiataljai magasba emelhették a győzteseknek járó serleget, a felnőtt női csapat bemelegítését kezdte a Répce Sportcsarnokban. Utoljára. Az együttes ugyanis az új sportkomplexum átadásával otthonába, Szombathelyre költözik vissza. Talán a csapat állandó fejlődése, talán a kincstári optimizmus végett méltó búcsúról ábrándozott mindenki, aki a Haladás sikerében volt érdekelt. Pedig a realitások nem hazai győzelmet ígértek. A Szekszárd előrébb tart az építkezésben, évek óta stabil tagja a mezőnynek, az ott folyó szakmai munkáról zömmel elismeréssel lehet beszélni. A tabellán elfoglalt helyezés is a tolnaiak esélyeit vetítette elő, de a sportban minden megeshet, akár még az ellenkezője is. A találkozó előtt tehát reménykedésben nem volt hiány, a vendég együttes azonban domináns második félidei játékának köszönhetően szertefoszlatta az emlékezetes búcsúról szövögetett álmokat.
Szombathelyi Haladás- Szekszárdi FGKC 31:37 (18:17)
Bővebben...
Az olasz Udinese csapata érkezett

Háromfős küldöttség érkezett a napfényes Itáliából városunkba. A Haladás VSE utánpótlás felépítését és működését tekintették meg az ottani Akadémia vezetői. Ferrigno Massimiliano az olasz klub igazgatója és a szakmai munkákért felelős Barbato Cristoforo valamint kollégája Dozio Alessandro tette tiszteletét nálunk. A kapcsolatot kiaknázó és segítő Kovács Zsolt volt a kíséret vezetője. Egyesületünk szeretne az olasz klubbal kialakítani és felépíteni egy hosszútávú kapcsolatot.
Bővebben...
Ismét a hajrá jelentette a végállomást

Velencei-tó partján nyáron első osztályú mulatság fürödni, ez már jó ideje nem képezi titok tárgyát idehaza. Azt viszont kevesen tudják, hogy kisebb a települések övezte üdülőparadicsom környékén az ősz végén is alaposan meg lehet fürödni, méghozzá a kézilabdában. Az általános iskola tornaterméből ugyanis sok együttes nyúzottan távozott, minekután a hazai gárda alaposan meglepte gyanútlan vendégeit. Az elmúlt év izgalmas eredményeit a Gárdony-Pázmánd is szép számmal gyarapította, tavaly éppenséggel közvetett módon a bajnokság végkimenetéről döntött.
Bővebben...
Haladás a nemzeti válogatón

Török Fanni és Kuglics Lili személyében két kiváló fiatal sportolónk képviselte a Haladás VSE kézilabda szakosztályát a nemzeti válogatott megyei kiválasztóján. A magyar serdülő válogatott számára Zalaszentgróton szervezett eseményen, a 2004/2005-ös korosztály tagjai reprezentálták magukat illetve anyaegyesületüket.
Bővebben...
Haladás kontra Győr

Az előző fordulóban a városi rangadón bebizonyította a Haladás VSE női kézilabdacsapata, hogy van tartása, kiélezett szituációban képes az együttes különbséget mutatni. Akkor és ott mindenki érezte a minimális vereség ellenére, hogy ez a szív diadala volt. A sportban azonban nem elég egyszer szépen meghalni, hétről hétre túl kell szárnyalni az előző bajnokin nyújtott teljesítményt. A külvilág teljes körű kizárása a professzionális sport alappillére, a mentális felkészülés ma már a siker talán legfontosabb receptje. A lányokat övező eufória energiákat adhatott a hétre, hiszen a gárdának erre óhatatlanul szüksége is volt. Egyfelől, mert a karmester Császár Zsófia kiesésével ideiglenesen újabb sportolóját vesztette el az alakulat. Másfelől pedig a NEKA mellett az egyik legintelligensebb csapatjátékot a hétvégi ellenfél Győri Audi ETO fiataljai viszik pályára hétről hétre.
Bővebben...
Hali győzelmek a hétvégéről

Nem telt eseménymentesen a Labdarugó szakosztály élet a mostani hétvégén sem. Öt mérkőzésből, öt győzelmet arattunk, 38 rúgott és 3 kapott góllal. "Hazai" mérkőzéseiken, győztesen tértünk haza Bükről, ahol a hévizi és büki korosztályos csapatokkal szemben nyerni tudtunk. Csapataink, játékosaink és edzőink hétről hétre hozzák ki magukból a maximumot, hogy jobbnál jobb eredményt tudjanak elérni a pályán. Ezzel öregbítve a Haladás VSE hírnevét. Több korosztályunk (U16-17-19) a bajnoki címekért küzd, míg az U14-15 folyamatos fejlődéssel a középmezőnyben tanyázik.
Bővebben...
Speciális képzés a Haladásnál

A Haladás VSE vezetése a jövőbe invesztálna, mert a játékos nevelés hosszútávon a sportegyesület fennmaradását, a tehetségek újratermelődését és a szakmai közeg állandóságát jelentheti. Divat manapság a kiképzett játékosok vásárlása, hiszen a gyors előremenetel egyik problémamentes módszere, jelentős tőkebefektetéssel kiváló felületi kezelés. Vannak egyesületek, amelyek nem kívánnak hátat fordítani fiataljaiknak, inkább a rögös, és hosszú távú fejlődés hívei. Aki a gyerekekre áldoz, a jövőbe fektet be. Az idő előbb-utóbb igazolja a ráfordításokat, az utánpótlásért tett erőfeszítéseket. U13-as leány korosztályunk egy speciális tréningmódszert próbálhatott ki, a recepten az úgynevezett preventív jellegű korrekciós edzés volt.
Bővebben...
Go to top