Másodosztályú futsalosaink 3–2-re múlták felül otthonában a Dunaújváros együttesét. Az első játékrész utolsó percében Sodics Ádám találatával egyre zárkóztunk, majd az utolsó két minutumban Knizs Olivér és Vatamaniuc-Bartha Dávid góljával szereztük meg a tabella pozíció előzést érő három pontot.

NB II.-es futsalcsapatunkra a tabellán egy ponttal előttünk álló Dunaújváros otthonában várt az 5. forduló párharca.

Sziffer András vezetőedző: „Az első félidőben gyorsabban, frissebben és veszélyesebben játszottak a hazaiak, a 19. percre kétgólos vezetést dolgoztak ki ezzel. Sodics Ádám révén azonban még a szünet előtt egyre zárkóztunk. A második játékrészben már sokkal jobbak voltunk, próbáltuk nyomás alá helyezni a vendéglátókat, amikor csak lehetett emberfölényes játékot alkalmaztunk, melyekből számos lehetőséget alakítottunk ki. Ennek dacára a góljainkra egészen az utolsó percekig kellett várni, előbb Knizs Olivér egyenlített, majd Vatamaniuc-Bartha Dávid az utolsó minutumban egy labdaszerzést követő kontrából megszerezte a győztes találatunkat. Értékes három pontot sikerült elhoznunk a jól játszó Dunaújváros otthonából. Nem játszottunk jól, de mondhatnám, hogy minden jó, ha a vége jó! Az első és a második etapban is az utolsó percben sikerült gólt, gólokat szereznünk, ami jól mutatja, hogy volt tartása a csapatnak. Egy szervezett és veszélyesen játszó gárdát sikerült nagy csatában legyőznünk, gratulálok a játékosoknak!”

A következő játéknapon az éllovas UTE érkezik a Haladás Sportcsarnokba október 13-án, pénteken 18 óra 15 perckor.

2023. október 6., péntek 19:00

FÉRFI FUTSAL NB II. NYUGATI CSOPORT 5. FORDULÓ

Dunaújváros Futsal – Haladás VSE II. 2-3 (2-1)

Dunaújváros Futsal: Cseresnyés Alex – Ivacs Gábor, Fekete Tamás, Szili Szabolcs, Németh Tamás, Tóth Szabolcs, Váradi Kornél, Puskás Attila, Kuti András, Tóth Árpád, Váradi Kornél, Puskás Attila, Kuti András, Tóth Árpád, Vincze Dezső

Haladás VSE II.: Gyimesi Máté – Knizs Olivér, Kiss Patrik, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Fehér Dániel, Őri Dávid, Sodics Ádám, Vidák Balázs, Vincze Bálint, Novák Dániel, Vajda Dávid

Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerzők: Váradi Kornél (10’), Fekete Tamás (19’), ill. Sodics Ádám (20’), Knizs Olivér (39’), Vatamaniuc-Bartha Dávid (40’)

Sárga lap: Cseresnyés Alex (19’), Vincze Bálint (19’), Gyimesi Máté (39’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 2 +3 11
2. SG Kecskeméti Futsal 2 +3 9
3. A Studio Nyíregyháza 2 +1 6
4. MVFC Berettyóújfalu 2 -5 5
5. DEAC 2 0 4
6. Futsal Veszprém 2 -2 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top