Az alapszakasz utolsó fordulójában másodosztályú futsalcsapatunk 7–5-re győzte le hazai környezetben a Nagykanizsai FC együttesét. Sziffer András legénysége a harmadik helyen zárta a bajnokság első szakaszát. Következik a felső-házi folytatás.

A pontvadászat 18. fordulójában a Nagykanizsai FC csapatát fogadták a Haladás Sportkomplexumban NB II-es futsalosaink.

Sziffer András: „Az alapszakasz utolsó fordulójában a Nagykanizsa együttesét győztük le a második félidőben nyújtott jobb teljesítményünknek köszönhetően, ami egyben a harmadik helyezést is jelentette a számunkra. Így a felső-házban folytathatjuk majd. Az első felvonásban több helyzete volt a vendégcsapatnak, mert tompán védekeztünk, illetve sok volt a pontatlanság a támadásainkban.  Ettől függetlenül szereztünk két gólt, viszont a vendégek háromszor is betaláltak, és csak azért háromszor, mert kapusunk Homlok Levente többször is remekül védett, így megakadályozva az esetleges nagyobb félidei különbséget. A második játékrészben egy egészen más felfogású csapat lépett a pályára, hamar megszereztük az egyenlítő találatunkat, sőt, ezt még megfejeltük három találattal, így a 29. percben már 6–3 volt a javunkra. A folytatásban is mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, lüktető volt a játék. Nálunk a szünet után beálló Gyimesi Máté védett nagyokat, ezzel tartva előnyünket egészen a 36. percig, amikor már ő is tehetetlen volt, így kettőre csökkent a különbség a két csapat között. Ám egy perccel később Kiss Patrik rögtön betalált, amivel ismét három volt az előnyünk. A hajrában még egyszer betalált a Kanizsa, így végül 7–5-re nyertünk. Az első félidőt gyorsan el kell felejteni, ebben a játékrészben jobb volt a Kanizsa, viszont a második etapban megmutattuk, hogy tudunk mi jól és eredményesen is játszani. Gratulálok minden játékosnak a győzelemhez és az alapszakasz harmadik helyéhez. Folytatás a felső-házban!”

2024. február 12., hétfő 20:00

MLSZ Futsal NB II. Nyugati csoport 18. forduló

Haladás VSE II. – Nagykanizsai Futsal Club 7–5 (2–3)

Haladás VSE II.: Homlok Levente – Kárász Noel, Vidák Balázs, Kiss Patrik, Fehér Dániel, Gyimesi Máté, Sodics Ádám, Körmendy Gábor, Volner Bence, Varga Mátyás, Dobos Dávid

Edző: Sziffer András

Nagykanizsai FC: Szőke Richárd – Kollár Péter, Bolla László, Schuller Ferenc, Gyurcsányi Zsolt, Szabó Ádám, Dömötörfy Bálint, Németh Marcell, Manganelli Attila

Gólszerzők: Kiss Patrik 2 (20’, 37’), Volner Bence 2 (22’, 28’), Kárász Noel (2’), Fehér Dániel (23’), Sodics Ádám (29’), ill. Bolla László 2 (19’, 39’), Schuller Ferenc (2’), Gyurcsányi Zsolt (20’), Kollár Péter (36’)

Sárga lap: Fehér Dániel (37’), ill. Kollár Péter (16’), Manganelli Attila (29’)
 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajnoki döntősorozat

Pos Team W
1. SG Kecskeméti Futsal 1
2. Haladás VSE 0

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 10 +23 28
2. SG Kecskeméti Futsal 10 +4 26
3. MVFC Berettyóújfalu 10 +20 24
4. A Studio Nyíregyháza 10 -11 13
5. DEAC 10 -14 9
6. Futsal Veszprém 10 -22 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top