Kecskeméten 4–3-as diadalukkal megszerezték első győzelmüket hatalmasat küzdő U19-eseink, a remekül hajrázó U17-eseink pedig a 6–6-os döntetlennek köszönhetően egy ponttal gazdagodtak. Két U15-ös együttesünk hazai környezetben nyert: az „A” gárda a bajnoki címvédő Kőszeget verte 4–3-ra, míg a „B” a FOCI FC HOSE SE gárdáját múlta felül 14–0-ra. U13-as „B” csapatunk is elrajtolt: négy mérkőzést játszott, melyeken két győzelem mellett egy döntetlen, valamint egy vereség került a mérleg serpenyőjébe.

U19

2023. november 19., vasárnap 15:00

MLSZ Országos Futsal U19 8. forduló

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 3–4 (2–1)

SG Kecskemét Futsal: Lehotai Ákos – Hajnal Norbert, Nádudvari Bence, Gondi Károly, Balis Gergő, Sallai Dániel, Szalai Gábor, Geiger Ábel, Galamb Gergő

Edző: Móra Viktor

Haladás VSE: Győrfy Balázs – Vincze Bálint, Körmendy Gábor, Kiss Patrik, Novák Dániel, Kiss Márton, Ujhelyi Barna

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Hajnal Norbert (8’), Balis Gergő (19’), Sallai Dániel (30’), ill. Vincze Bálint 2 (14’, 25’), Kiss Patrik (21’), Novák Dániel (23’)

Sziffer András: „Az első félidőben a jó védekezésünknek nem találta ellenszerét a hazai csapat, ugyanakkor két hibánkat követő két lövésből kétszer betaláltak, amire mi egyszer tudtunk válaszolni Vincze Bálint révén, így egygólos hátránnyal mentünk pihenőre (2-1). A második játékrész álomszerűen kezdődött számunkra, mert alig telt el öt perc, és már mi vezettünk kettővel. Először – rögtön a kezdés után – Kiss Patrik, két perccel később Novák Dániel, majd a második találatát szerző Vincze Bálint volt eredményes (2-4). A folytatásban letámadott az ellenfél, nagy nyomást helyeztek ránk, sokat játszották a kapusukkal az emberfölényes 5 a 4 elleni játékot is, de ha nem is ebből, de sikerült nekik a 30. percben egyre zárkózniuk (3-4). Ekkor nagyon hosszúnak tűnt a hátralévő idő, így a vége roppant izgalmasra sikeredett, és habár újabb gól nem is esett, azért izgalmakban volt bőven részünk. A mérkőzés hajrájában büntetőhöz jutott a Kecskemét, amit hatalmas bravúrral védett kapusunk, Győrffy Balázs. Végül az utolsó pillanatokat hősiesen kivédekeztük, így megszereztük első győzelmünket egy kiválóan játszó Kecskemét ellen. A szív diadala volt a maisikerünk. Végre megmutattuk, hogy igenis tudunk egymásért küzdeni, hajtani, és jól is játszani. Mindenki megérdemli a gratulációt, ez igazi csapatmunka volt!”

 

U17

2023. november 19., vasárnap 17:00

MLSZ Országos Futsal U17 8. forduló

SG Kecskemét Futsal – Haladás VSE 6–6 (3–2)

SG Kecskemét Futsal: Bogdán Zalán – Major András, Czumbil Mihály, Vári Mátyás, Keresztes Zoltán, Lehotai Ákos, Makai Sándor, Hajnal Viktor, Kozák Zoltán, Diószegi Kristóf, Németi Nataniel

Edző: Móra Viktor

Haladás VSE: Rosta Dániel – Varga Mátyás, Nagy Barnabás, Ódor Krisztián Dorián, Horváth Mátyás, Horváth Márton, Bauer Marcell, Horváth Ádám, Gadó Dominik

Edző: Sziffer András

Gólszerzők: Keresztes Zoltán 3 (32’, 32’, 34’), Makai Sándor (10’), Major András (11’), Czumbil Mihály (17’), ill. Horváth Mátyás 2 (6’, 34’), Bauer Marcell 2 (35’, 40’), Varga Mátyás (19’), Ódor Krisztián Dorián (27’)

Sziffer András: „Az első félidő közepéig jól működött a védekezésünk, remekül támadtunk, ami a 6. percben góllal is párosult, majd egy nagy hibánkat kihasználva a 10. minutumban egyenlítettek a hazaiak (1-1). A bekapott gól megzavarta a csapatot, amit a vendéglátók hamar ki is használtak, így egy perccel később már náluk volt az előny (2-1). Ezt követően sok helyzetet alakítottunk ki, de ezeket sajnos elpuskáztuk, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél az adódó kevés lehetőségéből betalált, ezzel növelve kettőre az előnyüket (17. perc: 3-1). A mienk nem törődtek bele a kétgólos hátrányba, rendületlenül támadtak, ami egy perccel a szünet előtt meghozta az eredményét, amikor is Varga Mátyás találatával egyre zárkóztunk, ez pedig a félidei eredményt is jelentette (3-2). A második felvonás is rendkívül izgalmasra sikeredett. Először Ódor Dorián góljával egyenlítettünk (27. perc: 3–3), amire a Kecskemét kettővel válaszolt (32. perc: 5–3), majd két perccel később Horváth Mátyás hozta vissza a reményünket, aki második gólját jegyezte, amivel egyre voltunk a hazaiaktól (5–4), de nem sokáig örülhettünk, mert rögtön jött a válasz, így ismét kettővel ment a hazai csapat (6–4). Az utolsó öt percben mindent egy lapra feltéve rohamoztunk, nagyot küzdöttünk, amit siker koronázott, mivel kétszer is betaláltunk Bauer Marcell révén, így sikerült elhoznunk egy pontot Kecskemétről (6–6). A hibákat le kell redukálni, mert könnyű gólokat ajándékoztunk a jól játszó Kecskemétnek. Fejlődni kell a helyzetkihasználásban, viszont örvendetes, hogy sok ziccert tudtunk kialakítani, és ami előremutató, hogy igazi csapatként küzdöttünk az utolsó percig, ami most egy pontot ért”

 

U15

2023. november 19., vasárnap 12:00

Vas Vármegyei Fiú Futsal U15 4. forduló

Haladás VSE „A” – Kőszegi Lóránt FC 4–3 (2–0)

Haladás VSE „A”: Horváth Áron – Gellén Ádám, Molnár Ákos, Horváth Balázs, Horváth Ákos, Kutasy Gordon, Rózsa Áron, Imre Patrik, Szalay Kevin, Molnár Ábel, Libricz Bence

Edző: Vidák Balázs

Gólszerzőink: Molnár Ábel (3’), Mozsolicz Simon (öngól, 22’), Kutasy Gordon (45’), Molnár Ákos (54’)

2023. november 19., vasárnap 13:00

Vas Vármegyei Fiú Futsal U15 4. forduló

Haladás VSE „B” – FOCI FUTBALL CLUB HOSE SE 14–0 (9–0)

Haladás VSE „B”: Thész Barnabás – Kovács Marcell, Farkas Levente, Dömötör József, Kovács Olivér, Tóth Gábor, Bognár Barnabás, Kajcsos Dániel, Varga Jenő

Edző: Vidák Balázs

Gólszerzőink: Kovács Olivér 5 (18’, 32’, 33’, 43’, 44’), Bognár Barnabás 3 (10’, 12’, 47’), Farkas Levente 2 (23’, 43’), Kajcsos Dániel (13’), Dömötör József (24’), Tóth Gábor (45’), Papp Levente (öngól, 20’)

Vidák Balázs: „Mindkét csapatunk hazai pályán folytatta szereplését a bajnokságban. „A” együttesünk a tavalyi bajnok Kőszeg gárdáját fogadta, és egy végig kiélezett mérkőzésen tartotta itthon a három pontot. „B” csapatunk pedig magabiztos győzelmet aratott ilyen arányban is. Gratulálok mindkét csapatunknak a mutatott játékhoz és a győzelemhez is!”

 

U13

2023. november 18., szombat 12:00

Vas Vármegyei Fiú Futsal U13 „B” csoport 1. forduló

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE „B” Keret: Dömötör Marcell, Vajda Olivér, Kruczler Péter, SzűcsMartin, Pintér Gergő, Berta Gergely, Novák Benett, Pető-Bagics Barna, Győri Barnabás, Anderkó Zalán, Porpáczy Barnabás, Baumann Bulcsú

Edző: Vidák Balázs

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE „B” – Grundball PFC 1–7 (1–4)

Gólszerzőnk: Pető-Bagics Barna (14’)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE „B” – Kék Sünik ULC. 1–0 (0–0)

Gólszerzőnk: Porpáczy Barnabás (28’)

Bozsok SE – SZOMBATHELYI HALADÁS VSE „B” 2–2 (1–2)

Gólszerzőink: Pető-Bagics Barna (6’), Anderkó Zalán (8’)

SZOMBATHELYI HALADÁS VSE „B” – Tápláni KSK 8–2 (3–0)

Gólszerzőink: Pető-Bagics Barna 2 (8’, 29’), Baumann Bulcsú (6’), Szűcs Martin (9’), Novák Benett (16’), Pintér Gergő (23’), Berta Gergely (27’), Porpáczy Barnabás (28’)

Vidák Balázs: Gratulálok a srácoknak, a torna nagy részében jó teljesítményt nyújtottak. Keményen dolgozunk tovább, hogy elérjük a továbbjutást érő pozíciókat”

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 2 +3 11
2. SG Kecskeméti Futsal 2 +3 9
3. A Studio Nyíregyháza 2 +1 6
4. MVFC Berettyóújfalu 2 -5 5
5. DEAC 2 0 4
6. Futsal Veszprém 2 -2 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top