
Az alapszakasz 22., azaz utolsó fordulójában úgy zárt a Haladás VSE 5–5-re a vendég Kecskeméttel, hogy a mieink az utolsó percben szerezték meg az egyenlítő gólt.
A találkozó egyértelműen a kecskemétiek számára bírt jóval nagyobb jelentőséggel, ugyanis nekik csak egy győzelmet jelenthette volna azt, hogy biztosan a felsőházban kezdhetik meg a rájátszást. Ennek megfelelően szabályos tűzijátékkal kezdtek a vendégek: 6 perc alatt kétszer találták el a kapufát, emellett pedig Rutai Balázs révén egy gólt is szereztek (0–1). A folytatásban pedig hiába védett pár igen nagyot Gyimesi Máté, a 10. minutumban így is növelték az előnyüket a látogatók, még pedig Öreglaki Norbert találatával (0–2). Ezt követően azonban kisebb csoda történt, mivel gyakorlatilag 60 másodperc alatt egyenlítettek a mieink: előbb Hajmási Milán terelte közvetlen közelről a hálóba a lasztit, majd egy labdaszerzést követően Kárász Noel bombázott a kapuba (2–2). Az örömünk azonban nem tartott túlságosan sokáig, mert a 15. percben Fekete Márk volt eredményes, ezzel a góllal pedig a szünetben 3–2-re vezettek a kecskemétiek.

A második félidőt aztán a Hali kezdte parádésan: a 22. percben Dobos Dávid egyenlített, majd Nagy Bálint fejese után már a Haladás ment 4–3-ra. Ezután teljesen érthető módon óriási offenzívába kezdtek a vendégek, ám egalizálniuk csak egy erősen vitathatóan befújt bűntetővel sikeredett, amit Rutai Balázs váltott gólra (4–4). A 38. percben pedig eredményre vezetett az 5 a 4 elleni játékuk: Juhász Donát helyezett a kapunkba (4–5).

A végjátékban Sziffer András is „vészkapusos” játékra átállította át a csapatát, és ez egy bajnoki pontot hozott a konyhára, ugyanis nem sokkal a derbi vége előtt Gerencsér Antal egy irgalmatlanul eltalált lövéssel állította be az 5–5-ös végeredményt, ami azt jelentette, hogy a Kecskemét a Haladással együtt az alsóházi rájátszásban lesz majd érdekelt.

Sziffer András: „Győzelemmel felérő döntetlent játszottunk a volt és jelenlegi válogatottakat felvonultató Kecskeméttel. Úgy gondolom, hogy az eredmény, valamint a mutatott játék önbizalmat adhat a csapatunknak a rájátszásra.”
Férfi Futsal NB I. 22. forduló
Haladás VSE – SG Kecskemét Futsal 5–5 (2–3)
Haladás VSE: Gyimesi Máté – Körmendy Gábor, Tatai József, Gerencsér Antal, Dobos Dávid, Homlok Levente, Nagy Barnabás, Kárász Noel, Hajmási Milán, Nagy Bálint, Vidák Balázs, Volner Bence, Novák Dániel, Póta Balázs
Edző: Sziffer András
Kecskemét: Krajcsi Bence – Bíró Attila, Sipos Gergő, Juhász Donát, Fekete Márk, Hajnal Viktor, Kovács Máté, Hajnal Norbert, Bencsik Roland, Öreglaki Norbert, Rutai Balázs, Moga Edvin, Kovács Ádám
Edző: Koós Károly
Gólszerzők: Hajmási Milán (10’), Kárász Noel (11’), Dobos Dávid (22’), Nagy Bálint (24’), Gerencsér Antal (40’), ill. Rutai Balázs 2 (5’, 29’), Öreglaki Norbert (10’), Fekete Márk (15’), Juhász Donát (38’)
Sárga lap: Sipos Gergő (37’)














